Orsolya
5 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Mintha önmagát parodizálná a Momentum

2020.10.13. 15:26

Korrupció és elszámoltatás című videóval köszönte meg a bizalmat a Momentum egy évvel az önkormányzati választások után. A kisfilm jó, az eredmények szerények.

Amikor tavaly ősszel elkezdtük a munkát, akkor egy botrányos szerződésekkel teli kerülettel találkoztunk. Azóta minden egyes nap azon dolgozunk, hogy a felelősöket leváltsuk, elszámoltassuk

– mondta első megszólalóként a videóban Paróczai Anikó, a kispesti önkormányzat képviselője, akit nyáron rabosítottak a kispesti MSZP-s mutyik feltárása miatt. Az ellenszélben küzdő momentumos képviselő harcának még nincs következménye.

Kapcsolódó

Kispest polgármestere szerint nem mondott olyat, hogy véletlenül jelentették fel az MSZP-s mutyikat vizsgáló momentumost

A múlt héten rabosított Paróczai Anikó szerint Gajda Péter azt mondta, a korrupcióba keveredett Kránitz Krisztián véletlenül jelentette fel.

Paróczai után Gelencsér Ferenc, az I. kerület városfejlesztési és környezetvédelmi ügyekért felelős alpolgármestere következik a videóban. Neki a helyi képviselő-testülettel közösen már sikerült kézzelfogható eredményt elérnie a visszaélések elleni harcban, megszüntették a kiváltságosok egyforintos parkolását a Várban.

 Nyitrai Klára, Baja momentumos polgármestere arról számolt be, hogy:

megtisztítottuk a bajai médiát a fideszes propagandától. Megakadályozzuk a közpénz kilapátolását. Ez a pénz a településünké.

Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője egy másik videóüzenetben ígérte: 

a jövőben még keményebben fogunk dolgozni azért, hogy az uniós támogatásokat ne a korrupt kormányok, hanem közvetlenül az önkormányzatok kapják meg.

Az önkormányzati választás évfordulóján a DK, az MSZP és a Párbeszéd is megköszönte a támogatást a szavazóknak. Az alkotások közül mesze a Momentum videója emelkedik ki közérthetőségével és lendületével. Karácsony Gergely az elmúlt egy év fővárosi döntéseiről számolt be. 

Kapcsolódó

Publicus Intézet: ma újraválasztanák Karácsony Gergelyt

Minden második megkérdezett összességében inkább elégedett a főpolgármesterként végzett munkájával.