Áder János elrendelte az új egészségügyi törvény kihirdetését

2020.10.14. 14:57

Áder János köztársasági elnök szerdán elrendelte az orvosi béremelést is tartalmazó egészségügyi törvény kihirdetését. Az erről szóló közleményében az államfő aláhúzta, hogy döntés ritkán tapasztalható szakmai, politikai, szakbizottsági konszenzussal született meg.

Kapcsolódó

A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján megjelent közleményben az államfő azt írta:

A törvénnyel szemben megalapozott alkotmányos kifogás nem támasztható, a még nyitott kérdésekre a végrehajtási rendeletek – a törvény hatálybalépéséig – választ adhatnak.

Áder János emlékeztetett, hogy az Országgyűlés 2020. október 6-án fogadta el az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt, ami az egészségügyi dolgozók, orvosok munkavégzésének feltételeit, munkájuk megbecsülését és az egészségügyi tevékenység több területét érinti.

Az előterjesztés a Magyar Orvosi Kamara és a kormány közötti megállapodás révén került a parlament elé – mutatott rá közleményében az államfő, hozzátéve, hogy a törvényt az Országgyűlés kivételes eljárásban, páratlan módon minden ellenzéki párt támogatásával egyhangúlag fogadta el.

Kapcsolódó

Katonák nem leszünk! – reagált az orvosi kamara az Orbán-kormány béremelési törvényére

A párbeszédet hiányolják, javaslatokat fognak tenni a törvénymódosításra.