Dúró Dóra nem áll meg félúton, nekimegy a színházi előadásoknak is

Közleményt adott ki Dúró Dóra független országgyűlési képviselő, aki a közelmúltban a Meseország mindenkié című mesekönyv teátrális ledarálásával igyekezett felhívni magára a figyelmet, egymásnak ugrasztva ezzel a pró és kontra indulatokat országszerte. 

A Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese közleményében arról tájékoztatott, a frakcióvezetőkhöz fordult, hogy támogassák határozati javaslatát, mely előírná a „homoszexuális propaganda” iskolai tiltását. Erre szerinte azért van szükség, hogy az oktatásban „ne mérgezhesse gyermekeinket ez a rendkívül agresszív lobbi”.

Emlékeztetett, hogy a kezdeményezést egyszer már a kormánypárti képviselők is leszavazták, de mivel a Mi Hazánk elnökhelyettese állítása szerint

nem haragtartó,

így újra próbálkozik: ha a Fidesz és a KDNP képviselői valóban úgy gondolják, hogy „hagyják békén a gyermekeinket”, akkor tegyenek is valamit ez ügyben. 

Dúró Dóra jelezte: ezúttal nemcsak a mesekönyveket veszi célba, hanem a „szexuális felvilágosításnak álcázott propagandatevékenységeket”, valamint a „színházi előadásokba bújtatott homoszexuális jeleneteket” is.

A hivatalosan független országgyűlési képviselő szerint az Orbán-kormány szavai és tettei köszönőviszonyban sincsenek egymással ebben a témában, egyben a droghasználathoz hasonlította a homoszexualitás kérdését. Szerinte, ha előbbi népszerűsítése tiltva van, utóbbinál is ez kellene legyen az eljárás.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Jövő héten megkapja a gyógyszert Zsombor, az SMA-s kisgyermek

Ő lesz az első, aki szívműtét után kapja meg a gyógyszert.

tegnap, 09:41

  • Belföld
Már óvodába jár Zente, az SMA miatt kezelt kisfiú

Szépen fejlődik, még az orvosokat is meglepi vele.

március 2., 20:44

  • Külföld
Kinyitottak Horvátországban a vendéglátóhelyek teraszai

A vendéglátósok mintegy 75 százaléka élt ezzel a lehetőséggel.

március 1., 16:02

  • Belföld
Csaknem négy év letöltendőt kapott az állatkínzó, aki három óra szenvedésre ítélte a kutyáját

A férfi engedély nélkül tartott fegyverével kétszer is meglőtte kutyáját, majd hagyta szenvedni a szerencsétlen állatot.

március 2., 12:12

  • Kultúr
Különdíjat nyert a freeSZFE mozgalom

Újragondolták a színház társadalmi funkcióját.

március 1., 14:25