A Jobbik szerint Orbán Viktor antiszemitizmust szít

2020.10.15. 10:49

A Jobbik közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz, amely szerint

Orbán Viktor Heisler András támadásával ismét antiszemitizmust szít.

Orbán Viktor a Mazsihiszt, személyesen annak elnökét, Heisler Andrást tartja felelősnek azért, hogy a baloldali pártok egy antiszemita jelöltet támogattak a szerencsi időközi parlamenti választáson – írta a Mandiner a miniszterelnökhöz közel álló forrásokra hivatkozva. Mint írták, a kormányfőben megütközést keltett, hogy Heislerék az ügy súlyát relativizálva, határozatlanul nyilvánultak meg az ügyben.

Válaszként Heisler András közleményt adott ki, melyben kijelentette:

Szövetségünkön belül egyértelmű konszenzus van arról, hogy pártpolitikai kérdésekbe nem kívánunk beavatkozni, vallási felekezetként ilyen ügyekben nincs és nem is lehet illetékességünk. Különösen kampányidőszakokban fontos, hogy egyik versengő erő se tudjon bennünket politikai céljaira használni.

Hozzátette:

a Jobbikkal – annak vállalhatatlan múltja miatt – deklaráltan nincs kapcsolatunk és ezen a helyzeten nem is tervezünk változtatni. Ezt számtalan alkalommal kinyilvánítottuk.

A kampány lezárultával kijelentjük: megkönnyebbüléssel vettük tudomásul, hogy antiszemita kijelentéseiről elhíresült jelöltjük a választók bölcsességének köszönhetően nem jutott be a Magyar Országgyűlésbe, ahol egyetlen ilyen nézeteket valló képviselőnek sincs helye.

A Jobbik a közleményében üdvözölte a Heisler András nyilatkozatát:

Heisler elnök úr mai közleményében foglaltakat korrektnek tartjuk. Példaértékű, hogy a Mazsihisz vallási szervezetként tiszteletben tartja a hívek sokszínű pártpreferenciáját. Bíró László a múltban vállalhatatlan kijelentéseket tett, amelyekért bocsánatot kért. Ezt a bocsánatkérést mindenkinek joga van elfogadni vagy nem elfogadni, az ellenzéki pártok vezetői ezt a bocsánatkérést elfogadták. Reméljük, hogy eljutott elnök úrhoz pártunk közelmúltban elfogadott Elvi Nyilatkozata, amelyben foglalt alapelveket tartjuk pártunk és közösségünk tagjai számára irányadónak. Ahogy azt e deklarációnkban megfogalmaztuk, a néppárti Jobbik elutasítja a keresztény tanítással és erkölccsel ellentétes gyűlöletkeltést és a szélsőséges politikai eszméket.

A baloldal közös szerencsi jelöltje, Bíró László 2018-ban többször is antiszemita kijelentéseket tett. A környékbeli szállodákat látogató zsidó vendégekre utalva egy hozzászólásban úgy fogalmazott:

a kutyám majd' megveszik, amikor a tetűcsúzdások elmennek a ház előtt. Dolgoznak barátaim a szállodaiparban, elmondják, mi a helyzet.

Budapestet pedig egyszerűen Judapestnek nevezte.

A Jobbik mostani közleményében Orbán Viktort vádolja antiszemitizmus szításával. Mint írták:

Elfogadhatatlannak tartjuk azonban, hogy Orbán Viktor kicsinyes és pitiáner politikai érdekei miatt – a vészkorszakot megelőző időket idézve – egy vallási közösség vezetőjét bűnbakként megbélyegezve vonja felelősségre egy tőle teljesen független politikai jelöltállítással kapcsolatban. Innen már csak egy lépés az üldözés és üldöztetés. Szánalmasan átlátszónak, ugyanakkor rendkívül veszélyesnek tartjuk azt az alattomos képmutatást, amellyel a Fidesz elnöke a hibáztatott személy megbélyegzésének machinációjába belecsempészi a magyarországi antiszemitizmus szándékos gerjesztését a kormánypártok hívei felé a köz- és a kormánymédia totális támogatásával.

Különösen visszás ez egy olyan, a hatalmával folyamatosan visszaélő miniszterelnöktől, akinek kormánya és pártja szinte nyíltan antiszemita kampányt folytatott a Soros György elleni „védekezés” ürügyén, és akinek politikustársai és parlamenti képviselői számos alkalommal tettek, mindenféle következmények nélkül, rasszista és antiszemita kijelentéseket az elmúlt években. Mindezt a miniszterelnök cinkos hallgatásával, mindenféle utólagos megbánás tanúsítása, bocsánatkérés nélkül…