Pálinkás József közös miniszterelnök-jelölt lenne

Hétfőn az Indexen is beszámoltunk arról, hogy Pálinkás József akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, az első Orbán-kormány oktatási minisztere új pártot indított Új Világ Néppárt néven. Az új formáció csütörtökön mutatkozott be a nyilvánosságnak.

Az Új Világ Néppárt elnökségi tagjai között van Lantos Gabriella egészségügyi menedzser, Ábrahám Júlia, az LMP volt elnökségi tagja, Szent-Iványi István, egykori SZDSZ-es országgyűlési és európai parlamenti képviselő, illetve Stelli-Kis Sándor ügyvéd, aki korábban indult már fideszes önkormányzati képviselőjelöltként, továbbá a pedagógus Pukli István által alapított Polgári Világ párt alelnöke is volt.

Az Új Világ Néppárt szövetségesként tekint a többi ellenzéki pártra, de alapvetően a Fidesz–KDNP szavazóit céloznák meg. Pálinkás József több nagyinterjút is adott, melyekben elmondta: elindulna az előválasztáson, és vállalná, hogy az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje legyen.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Jövő héten megkapja a gyógyszert Zsombor, az SMA-s kisgyermek

Ő lesz az első, aki szívműtét után kapja meg a gyógyszert.

március 3., 09:41

  • Belföld
Már óvodába jár Zente, az SMA miatt kezelt kisfiú

Szépen fejlődik, még az orvosokat is meglepi vele.

március 2., 20:44

  • Külföld
Kinyitottak Horvátországban a vendéglátóhelyek teraszai

A vendéglátósok mintegy 75 százaléka élt ezzel a lehetőséggel.

március 1., 16:02

  • Belföld
Csaknem négy év letöltendőt kapott az állatkínzó, aki három óra szenvedésre ítélte a kutyáját

A férfi engedély nélkül tartott fegyverével kétszer is meglőtte kutyáját, majd hagyta szenvedni a szerencsétlen állatot.

március 2., 12:12

  • Kultúr
Különdíjat nyert a freeSZFE mozgalom

Újragondolták a színház társadalmi funkcióját.

március 1., 14:25