Megszólalt a csantavéri mészáros: ölt, de hát „így működnek a dolgok”

2020.10.16. 18:51

A börtönből nyilatkozott a szerb–magyar kettős állampolgárságú Dér Csaba, a hírhedt csantavéri mészáros. A bérgyilkos, akit fél Európán keresztül üldöztek, az RTL kameráinak elmondta: sajnálja az embereket, akiket megölt, de így működnek a dolgok.

A riport összefoglalójában az olvasható, hogy a bérgyilkos sajnálja, hogy embereket ölt, de kényszerhelyzetben volt, magát védte a maffiaháborúban. Mint mondták, Dér Csaba várta, hogy végre megszólalhasson, és elmondhassa:

minden embert, aki életét vesztette, sajnálom, de egyszerűen ezek a destruktív rendszerek ilyen hangulatot alakítottak ki, így működnek a dolgok

– fogalmazott, majd a másik gyilkosság kapcsán elmondta, hogy csak azért ölt, hogy megakadályozza, hogy őt lőjék szitává Magyarországon. Arra a kérdésre, hogy bízik-e a szabadulásában, elmondta: 

Optimista vagyok, szeretnék kijutni.

Mint megírtuk, Dér Csaba akár tényleges életfogytiglani fegyházbüntetést is kaphat. A férfi ellen 2019 januárjában adtak ki nemzetközi körözést, miután Belgrádban agyonlőtte a helyi maffia alvezérét. Közben kiderült, hogy egy magyar gyilkosság is a nevéhez fűződik: 2018 szeptemberében Budapesten, a XV. Kerületi kiserdőnél ő végzett V. László egykori építési vállalkozóval, aminek a hátterében kábítószer-terjesztési összetűzések állhattak. Dér Csabát további tizenkét, zömmel az unióban elkövetett gyilkosság miatt vizsgálják, mivel a kivitelezés módja erősen hajaz az ő módszerére. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport