Lázár János: Én is politikai húsevő vagyok, vannak még elképzeléseim

2020.10.16. 06:10

Interjút adott a Spirit FM-nek Lázár János volt kancelláriaminiszter, jelenleg hódmezővásárhelyi fideszes országgyűlési képviselő. Ebben főleg Winston Churchill legújabb, magyar nyelven a közelmúltban megjelent, pénzügyeire fókuszáló életrajzáról volt szó, amelynek Lázár János és egykori miniszterelnökségi államtitkára, Csepreghy Nándor a magyar kiadója. A kérdésre, hogy miért döntöttek a könyv kiadása mellett, Lázár János azt mondta részben saját maguk szórakoztatására, részben azért, mert sokak tanulságára szolgálhat; szerzője, David Lough, hozzáfért a néhai brit miniszterelnök személyes papírjaihoz, aki

más politikusokkal ellentétben alaposan dokumentálta magát.

Természetesen azonban nem kerülték meg a személyes politikai pályafutásának mostanában felmerülő kérdéseit sem, így például felmerült, parkolópályán érzi-e magát. Lázár válasza szerint „kis feladatokkal is nagy alázattal” foglalkozik.

Nyolc évet dolgoztam frakcióvezetőként, államtitkárként és miniszterként, hat évig ott ültem minden kormányülésen. Azt gondolom, hogy nekem is elég volt, és belőlem is elegük volt néhányaknak. Hat év sok idő, de félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy ne lenne ambíció bennem

– fejtegette. A beszélgetésben arra a kérdésre, hogy a kormányból történt távozása előtt ki közölte kivel, hogy „elég volt”, úgy reagált, hogy ez kölcsönös volt. Utána viszont leszögezte, hogy ha a miniszterelnök felkér valakit kormánytagnak, az négy évre szól, utána lejár a mandátuma.

Félreértés ne essék, én is politikai húsevő vagyok, és valószínű, hogy az átlagnál nagyobb érdeklődés a politika iránt bennem, tehát vannak még elképzeléseim, és azok közé tartozom, akiknek van mondandója az országgal kapcsolatban

– fűzte hozzá később.

Lázár János beszélt az egyik szívügyéről, a Hódmezővásárhely és Szeged közötti tram-train ötletéről is Az egymástól  20 kilométerre lévő településből  lehetne egy 200-250 ezres nagyváros, Szegeddel együttműködni pedig jó. 

Botka Lászlóval ( Szeged ex-MSZP-s polgármesterével – a szerk.) az elmúlt 18 évben viszonylag korrekt kapcsolatom volt. Semmi extra, de rosszat sem mondhatok. Hódmezővásárhely bonyolultabb hely 

– mesélt erről. Előbb-utóbb lesz két olyan polgármestere a két városnak, aki az együttműködésben érdekelt – vélte.

Ami Márki-Zay Péter tavalyi megismételt hódmezővásárhelyi győzelmét illeti, Lázár János elismerte, hogy két vereség után le kell vonni bizonyos tanulságokat, és úgy gondolja, a kormánypártok teljesítménye nem volt elég jó. Szerinte a városban „megosztottság és polgárháború” van, csak

amíg korábban úgy gondolta, a politika az akaratátvitel képességéről szól, ma már úgy látja, hogy a jó politika „az élni és élni hagyni” jegyében zajlik, és „a többet ésszel mint erővel jegyében cselekszik".