Megindult a végső roham az OKJ-s képzésekért

2020.10.16. 09:17

A felnőttképzők már csak december 31-ig indíthatnak OKJ-s tanfolyamokat. A képzéseket közvetítő TanfolyamOKJ portál adatai szerint emiatt jelentősen megnőtt a jelentkezők száma az utoljára elérhető tanfolyamokra. A fokozott érdeklődésre való tekintettel több őszi csoportot indítanak a tanulni vágyóknak.

Idén az Országos Képzési Jegyzéket a Szakmajegyzék váltotta fel, mely mindössze 174 alapszakmát tartalmaz. A változás keretében több népszerű szakma teljesen kikerült a jegyzékből, több pedig csak iskolarendszerű képzésben, 2-5 év alatt lesz megszerezhető. Az érettségire épülő szakképzéseket mostantól csak iskolai rendszerben lehet tanulni. A szakképzés változásai várhatóan nehezebbé teszik a szakmatanulást, éppen ezért az idei évben minden eddiginél nagyobb az érdeklődés a tanfolyami formában elvégezhető szakképzések iránt. 

Fontos tudni, a megszerzett szakmai végzettségek nem vesznek el, ugyanolyan teljes értékű szakmai bizonyítványnak számítanak a szakképzés változásai után is.

A felnőttképzések nem ingyenesek, nem jár a jelentkezőknek diákigazolvány, de a szervező iskolák számos más előnyt nyújtanak a tanulóknak. Ezek az iskolák igyekeznek alkalmazkodni a munkaerő-piaci kereslethez, és sok esetben partnercégekkel együttműködve segítenek a végzett tanulóknak az elhelyezkedésben. A diákok igényeihez is jobban igazodnak az iskolarendszerű képzésekhez képest, például többféle ütemezésben indulnak tanfolyamok, hogy munka mellett is be tudjanak járni a tanulók. Mivel ezek piaci alapon működő iskolák, így jobb körülmények közt, modernebb eszközökön sajátíthatják el a diákok a választott szakmát.

– magyarázta az érdeklődést Szabó Andrea, a képzési portál  munkatársa.

Az új törvény értelmében azok a felnőttképző intézmények, amelyek a törvény szerinti engedéllyel rendelkeznek, jövő évtől csak részszakmára felkészítő szakmai oktatást és szakképesítésre felkészítő szakmai képzést indíthatnak. A Szakmajegyzék alapján tanfolyami formában mindössze 73 rész-szakképesítést lehet majd tanulni. Bár a jelenlegi információk szerint a felnőttképzésben korlátozás nélkül annyi specializáció és rész-szakképesítés jelenhet meg, amennyit a munkaerőpiac indokol, a megjelent képzési jegyzéken kívül egyelőre nincs pontos információ, milyen képzéseket lehet majd 2021-től rugalmasabb, tanfolyami rendszerben indítani. Ez a bizonytalanság tovább növeli a jelentkezési kedvet az idén utoljára induló  OKJ képzésekre .

További szigorításként a munkaerőpiaci felnőttképzésben el fog válni az oktatás és a vizsgáztatás. Míg most az iskolák is megszervezhetik a vizsgákat, és a tanulók a megszokott környezetükben adhatnak számot a tudásukról, a jövőben a felnőttképzők csak tanúsítványt állíthatnak ki, a szakképesítést igazoló bizonyítványhoz akkreditált vizsgaközpontban kell majd vizsgázni.