Gyurcsány Ferenc: Ha Orbánék nem tesztelnek eleget, leállhat az ország

2020.10.17. 11:46

Ha most nem tesztelünk eleget, akkor leállhat az egész ország. És erről csak a kormány tehet majd – közölte Facebook-videójában Gyurcsány Ferenc.

A koronavírus-járványban megtanulhattuk, hogy a kormányok legfontosabb közfeladata egyetlen dolog körül forog, hogy teszteljenek minél többet. Na de mi számít elegendőnek? Erre vonatkozóan a WHO-nak, az Egészségügyi Világszervezetnek van egy protokollja. Eszerint annyit kellene tesztelni, hogy a pozitív tesztek aránya ne lépje át az 5 százalékot, azaz akkor elegendő a tesztelés egy országban, ha minden pozitív tesztre 19 negatív jut

– hangsúlyozta a volt miniszterelnök, hozzátéve, hogy erre az ajánlásra szoktak hivatkozni a kormánypárti politikusok is.

Legutóbb Orbán azonos nevű államtitkára, miközben egyébként riogatással vádolta meg a politikusokat, azt mondja, hogy – idézem – nemzetközi összehasonlításban háromszor annyit tesztelünk, mint a WHO-protokoll. Lássuk, mennyi igaz ebből: gyakorlatilag semmi

– mondta Gyurcsány Ferenc videóüzenetében, majd egy grafikonon szemléltette a pozitív tesztek arányát. Meglátása szerint tehát legalább annyit kellene tesztelnie Magyarországnak, hogy a pozitív tesztek aránya az öt százalékos vonal alatt maradjon. 

Láthatjuk, hogy utoljára szeptember első napjaiban teljesült ez az igény. Az Orbán-kormány gyakorlatilag több mint egy hónapja nem teljesíti a sokszor hivatkozott WHO-protokollt, hiszen a pozitív tesztek aránya nemhogy átlépi az 5 százalékot, de már elérte a 14-et is. Vagyis nem háromszor annyit tesztelünk, mint a WHO-protokoll, hanem harmadannyit. 

– emelte ki, majd hozzáfűzte, hogy a kormány saját magát is átveri.

Ha valóban azt akarnák, hogy ne álljon le az ország, ahhoz tesztelni, tesztelni és tesztelni kellene. Ha nincs teszt, nincs értelme a kontakt kutatásnak, hiszen ha nincsenek szűrve a kontaktok, nem lehet karanténba küldeni a fertőzötteket és engedni a dolgukra az egészségeseket. Ez pedig szépen lassan az ország leállását jelenti

– mondta, hangsúlyozva, hogy a DK ingyenes koronavírustesztet követel.