Gyöngyi
6 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Klebelsberg ösztöndíjprogram: havi 75 ezer forinthoz juthat egy tanárjelölt

2020.10.17. 12:05

Eddig több mint hatszázan jelentkeztek a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Programba (KKÖP). Az osztatlan tanárképzésben gyógypedagógia, illetve tanító alapképzési szakon tanuló hallgatók jelentkezését továbbra is várják, a pályázat benyújtási határidejét meghosszabbították október 22. csütörtök éjfélig – írja az MTI. 

A program célja, hogy a pedagógusképzésben részt vevő hallgatók a végzettségüket igazoló oklevél megszerzése után a tankerületi központok által fenntartott köznevelési intézményekben helyezkedjenek el. Az ösztöndíj havi összege 25, 50 vagy 75 ezer forint lehet, a tanulmányi eredményektől függően.

A pályázatot elektronikusan és papíralapon is be kell nyújtani. A pályázat elektronikus beadásához a KRÉTA felülete áll rendelkezésre, az ehhez szükséges belépési link is megtalálható a Klebelsberg Központ honlapján a fenti menüpontokban. A pályázatok értékelése és elbírálása 2020. november hónap folyamán történik meg. A pályázatokról szóló döntésről a Klebelsberg Központ a döntést követő 10 napon belül elektronikus levélben minden pályázónak értesítést küld

– írják.