Szabina
7 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Schmuck Erzsébet: Nem Paks2 kell, hanem épületenergetikai program

2020.10.17. 14:58

Az LMP arra kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy ne vétózza meg a szigorúbb uniós klímacélokat, hanem támogassa a párt javaslatát a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséről – mondta a párt társelnöke szombaton online sajtótájékoztatón.

Schmuck Erzsébet elmondta: nem született megállapodás a szigorúbb klímacélokról az Európai Tanács csütörtöki ülésén, így várhatóan decemberben dől el, hogy lesznek-e szigorúbb uniós klímacélok.

Ez jelentős mértékben Orbán Viktor miniszterelnöktől is függ

– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a csúcsvezetők 55 százalékos kibocsátáscsökkentésről tárgyaltak, amely elmarad az Európai Parlament nemrég meghozott 60 százalékos döntésétől. A tudományos álláspont szerint ugyanakkor már ez is kevés: 65 százalékkal kellene csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást 2030-ig ahhoz, hogy ne lépjük túl a 1,5 Celsius-fokos felmelegedési értéket – írja az MTI a sajtótájékoztatóra hivatkozva. A politikus hangsúlyozta, ha Európa az év végéig nem vállal szigorúbb klímacélokat, akkor a világ többi nagy kibocsátó állama sem fog, és elúszik a klímakatasztrófa elkerülésének a lehetősége.

Az Európai Bizottság közzétette az épületkorszerűsítési programra vonatkozó tízéves stratégiáját, a terv szerint erre jelentős összegeket biztosítanak. A magyar kormány ezen a területen is lépéshátrányban van, mert „lényegében nem támogatja az épületek korszerűsítését”, még a lakóépületek szigetelésére szánt uniós forrásokat is elterelte

– mondta. Az LMP évi 300 milliárd forintos épületenergetikai csomagot javasolt, aminek a szigetelés, a nyílászárócsere mellett a háztartási napenergia támogatása is része.

A kormánynak is tudnia kellene: nem Paks2 kell, hanem épületenergetikai program

– jelentette ki Schmuck Erzsébet.

15%
3499 Ft
2975 Ft
15%
3499 Ft
2975 Ft