Következményekkel fenyegeti az épületfoglalókat az SZFE vezetése

TRAL9106
2020.10.18. 16:45

Vasárnap a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetése közleményben nyomatékosította, hogy a korábban kiadott rektorhelyettesi és kancellári rendelkezések továbbra is érvényben vannak, az egyetemen az őszi szünet hivatalosan elkezdődött. Az első munkanap 2020. október 27-én lesz. A közlemény kitér arra is, hogy

aki az őszi szünet alatt külön kancellári engedély nélkül az SZFE létesítményeiben tartózkodik, azt saját felelősségére teszi, vállalva minden következményt.

Korábban az SZFE hallgatói videóban üzentek Szarka Gábor új kancellárnak, válaszul arra, hogy ő magánkezdeményezésnek nyilvánította a tanköztársaságot, az egyetemfoglalás felelőseiként pedig Upor László volt rektorhelyettest és Csernai Mihályt, az SZFE hallgatói önkormányzatának elnökét nevezte meg. 

Pénteken Szarka Gábor utasításba adta, hogy mindenki hagyja el az SZFE Vas utcai és Szentkirályi utcai épületét karbantartás és fertőtlenítés miatt, de ez nem hatott, a diákok bejelentették, hogy fenntartják a blokádot. Még azt az Ódry Színpadot is sikerült visszafoglalniuk, ahonnan korábban kizárták őket, szombaton pedig 

a Rákóczi úti épületet is bevették.

(Borítókép: Trenka Attila / Index)