Taksony
-2 °C
3 °C

Nyerésre áll a home office, átalakult a munkaerőpiac

2020.10.19. 10:41

Negyven százalékkal többen jelentkeznek egy állásra, mint tavaly ilyenkor, főként a szakmunka, a fizikai munka és az adminisztráció iránt érdeklődnek, és a cégvezetők 57 százaléka szerint az alkalmazottaik ugyanúgy teljesítenek otthonról, mint az irodában – derül ki a Profession.hu Indexnek eljuttatott harmadik negyedéves jelentéséből.

Már látszanak a derűre okot adó tendenciák a hazai álláspiacon azok után, hogy tavasszal drasztikus változások történtek. A hirdetések év elejei jelentős visszaesése után ugyanis a harmadik negyedév friss adatai szerint már több területen is bővülés tapasztalható a meghirdetett állások számában. Az előző hónappal összevetve például szeptemberben már 39 százalékkal növekedett az új meghirdetett állások száma. Éves összevetésben azonban az új álláshirdetések száma továbbra sem éri el a tavalyi év azonos időszakának szintjét

– mutat rá Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési vezetője. A felmérésből az is kiderült, a megkérdezett

cégvezetők 57 százaléka úgy látta, hogy alkalmazottai ugyanúgy teljesítettek otthonról dolgozva, mint korábban, az irodában (500 fő feletti cégek esetében ez az arány jelentősen magasabb, 70 százalék feletti), 18 százalékuk szerint kifejezetten javított a vállalat hatékonyságán a home office.

Ebből adódna a felvetés, hogy a távoli munkavégzést lehetővé tévő álláshirdetések száma esetleg nőtt az elmúlt év azonos időszakához képest. A Profession.hu eredményei azonban azt mutatják, hogy nincs lényeges változás ebben.

A koronavírus-járvány miatt 2020 tavaszán számos cég éles környezetben próbálhatta ki a vállalati szintű távoli munkavégzést, ennek köszönhetően ma már tudatosabban használnak online kollaborációs eszközöket, és sok helyen a vállalati kultúra részévé vált az új működési modell. Mindez hosszú távon megváltoztathatja az infrastrukturális igényeket is. Az iroda bérlése és fenntartása ugyanis az egyik legnagyobb költségtétel a cégek számára, így sok vállalat az ingatlanbérlés helyett inkább a távoli munkavégzést fejlesztő technológiai beruházások felé fordulhat, de úgy tűnik, ehhez a változáshoz még idő kell.

– árulta el Tüzes Imre.