Kétszer két sáv épül a ferihegyi gyorsforgalmi halálút helyett
További Belföld cikkek
- EP magyarügyi felelőse: A magyar fiataloknak fogalmuk sincs róla, mit jelent egy szabad társadalom
- Egy potyautas miatt állt a bál egy Milánóba tartó járaton
- Így tüntetett a Tisza Párt az MTVA előtt
- A tizenhárom aradi vértanúból tizenegy ma már egy helyen nyugszik
- Nincs még vége a borult időnek, nem érdemes otthon hagyni az esernyőt
80 éve épült, de már évtizedekkel ezelőtt is korszerűtlennek számított a Ferihegyi gyorsforgalmi út, melynek megújításáról és bővítéséről 2018 végén döntött a kormány. Azóta elkészült a koncepciót tükröző fejlesztési műszaki tartalom és a megvalósíthatósági tanulmány is.
Az útpálya rendbetétele egyben egy nagyszabású városfejlesztés is, a beruházás nyomán ugyanis javulhat Dél-Pest közlekedése, és az érintett városrészek közötti keresztirányú kapcsolatok is.
A hangsúly a közösségi közlekedésen és a közlekedésbiztonság javításán lesz. Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezetője közösségi oldalán azt is jelzi, hogy a jelenlegi 2x1 sávos „csatorna” és a szélein futó Gyömrői út már régóta nem felel meg az elvárásoknak, baleset esetén rendkívüli fennakadásokat okoz.
A BFK és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) által javasolt opciót 2020 februárjában a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT), majd az érintett kerületek is támogatták.
A tervezési közbeszerzés HÉTfŐi publikálása a Ferihegyi gyorsforgalmi út fejlesztésének újabb fontos fejezete.
A pályázat nyertesének 2022-ig kell a kiviteli terveket és a tenderdokumentációt elkészítenie.
A tervezett munka a Határ úti metróállomás és a városhatár között egy egybenyitott 2x2 sávos út megépítését jelenti, ahol a gyalogosok és kerékpárosok szempontjainak figyelembevételével a kereszteződések kapacitása is növekedne. A Gyömrői út pályáját a forgalom minden irányban igénybe vehetné, és új kerékpáros főútvonalat is magában foglalna.
A koncepció megalkotói kulcskérdésként kezelik, hogy a fejlesztés nyomán ne növekedjen meg a belvárosba irányuló forgalom, ezért marad az Üllői úti leágazásnál, a gyorsforgalmi út belső végén a 2x1 sávos kialakítás.
Amint arról már beszámoltunk, a Dél-Budát Dél-Pesttel összekötő Galvani híd körút jellegű továbbtervezése jelenleg az első üteménél-, azaz az Üllői útig terjedő szakaszánál tart. A második ütem a Kőér utcán át folytatódna Kőbánya felé, ha a FKT a bemutatott verziók közül az 1-4. változatok bármelyikét választja. Ez esetben a tervezési feladat része lesz a Kőér utca - Gyömrői út - Vaspálya utca kereszteződésben különszintű közúti aluljáró tervezése, mert így teremthető kapcsolat a gyorsforgalmi út felől a Galvani híd irányába.
A közbeszerzési eljárásban a NIF november végéig várja az ajánlatokat.
(Borítókép: Egy 100E repülőtéri járat halad a belváros felé a Ferihegyi repülőtérre vezető út felüljáróján a Határ úti csomópontnál. Fotó: Róka László / MTI)