Katalin
-1 °C
3 °C

Az Indotek érdekeltségébe kerül a Waberer's

2020.10.19. 08:47 Módosítva: 2020.10.19. 10:10

A Mid Europa Partners megállapodást kötött a Trevelin Holding Zrt.-vel, az Indotek-csoport tagjával a Waberer’s International Nyrt. részvényei 24 százalékának eladásáról, valamint arról, hogy vételi opciót biztosít az Indotek számára a fennmaradó 47,99 százalékos tulajdonrészének megvásárlására – jelentették be hétfőn.

A Budapesti Értéktőzsde honlapján a Waberers közölte, hogy a tranzakció a szokásos versenytilalmi eljárás tárgyát képezi, és várhatóan 2021 első negyedévének végéig zárul le. Az MTI a közleményre hivatkozva idézi Erdélyi Barnát, a Waberers vezérigazgatóját, aki szerint a tranzakcióval elismerik a Waberers vezető pozícióját mint stratégiai fontosságú fuvarozási, raktározási és biztosítási szolgáltató Magyarországon és Európában.

Bizakodva várjuk az Indotek-csoport támogatását a restrukturálási program befejezésében és a hosszú távú építkezésben. Elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy a társaság továbbra is a magyar ellátási lánc gerince és az európai piac vezető FTL szállítási szolgáltatója maradjon

– mondta a vezérigazgató. A magyar-amerikai tulajdonban működő Indotek Group legutóbb  májusban  az Appeninn Nyrt.-ben szerzett meghatározó tulajdonrészt, előtte pedig a Budapesti Gellért szálló megvásárlását jelentette be. A csoport, amelynek vezérigazgatója és többségi tulajdonosa Jellinek Dániel, piacvezető a B és C kategóriás kereskedelmi ingatlanok magyarországi piacán – közölték korábban.

Tájékoztatásuk szerint

mintegy 240 főt foglalkoztat a cégcsoport, több mint 300 ingatlannal rendelkezik. A beépített és bérbe adható ingatlanterület nagysága meghaladja az 1,3 millió négyzetmétert, amelyen több mint 2500 bérlő osztozik. Ingatlanportfóliójába tartozik – egyebek mellett – több mint 20 irodaház, például az EMKE irodaház vagy a Dohány utcai Focus Point Irodaház, 14 vidéki bevásárlóközpont, szállodák, valamint számos raktárépület és iparterület. Az Indotek Group több saját fejlesztésű lakóparkprojekttel jelen van a lakossági ingatlanpiacon is.

Ugyancsak nemrég megjelent, megerősített sajtóértesülés szerint a csoport szeretné megszerezni a Budapest Airportot is, bár a ferihegyi repülőteret üzemeltető cég tulajdonosai egyelőre azt nyilatkozták, hogy nem kívánnak megválni befektetésüktől.

Az idei második negyedévben 33,1 százalékkal 115,5 millió euróra csökkent a Waberers International Nyrt. bevétele, rendszeres nettó vesztesége pedig a tavalyi 9,1 millió euróról 14,6 millió euróra nőtt – közölte a cég a (BÉT) honlapján augusztus elején. A nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi jelentés alapján a féléves nettó veszteség a tavalyi 13,6 millió euróról 17,2 millió euróra nőtt. A bevétel eközben 354,9 millió euróról 289,3 millió euróra csökkent, 18,5 százalékkal esett vissza.

A visszaesést a Waberers részben a járvány hatásaival magyarázta. A jelentés szerint 

Erdélyi Barna vezérigazgató a társaság egyik legnehezebb időszakának nevezte az idei második negyedévet. A korlátozó intézkedések miatt a közúti fuvarozás iránti kereslet már az első negyedév végére 30-40 százalékkal csökkent, és még mindig messze elmarad a válság előtti szintektől

– tette hozzá. A rendkívüli helyzet miatt a Waberers csökkentette a költségeit, és megváltoztatta az üzleti modelljét a nemzetközi fuvarozásban. A cég menedzsmentje arra számít, hogy a hosszú távú fuvarozás volumene lassan tér csak vissza a válság előtti szintre. A belföldi visszaesés mérsékeltebb volt, de a kereslet itt is visszafogott marad a következő negyedévekben – írták.

A Waberers International Nyrt. részvényeivel a BÉT prémiumkategóriájában kereskednek. Árfolyamuk 1120 forinton zárt pénteken. Egy éven belüli legmagasabb értékük 1360 forint, a legalacsonyabb 562 forint volt.