Kelemen, Klementina
-3 °C
4 °C

Hűvösen veszi tudomásul Pálinkás József pártalapítását az ellenzék

DROTI20180212010
2020.10.20. 11:11

A jobbközéptől a balközépig mindenkire számít, de leginkább a Fidesz-KDNP szavazóit, a polgári konzervativizmussal szimpatizálókat, a pártnélkülieket célozza meg az Új Világ Néppárt néven indított új párt, amelynek alapítója Pálinkás József akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, az első Orbán-kormány oktatási minisztere. Az Index az ellenzéki együttműködés pártjait kérdezte meg arról, hogy milyen viszonyt tudnak elképzelni a belépő új politikai szereplővel.

Pálinkás József az elmúlt napokban több lapinterjúban is elmondta: megmérettetné magát az előválasztáson, és kellő támogatással vállalná, hogy az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje legyen.

Párbeszéd: A politikai piac dönti el, van-e kereslet új pártra

A Párbeszéd sajtóosztálya közölte: a közös ellenzék érdeke, hogy leváltsa az Orbán-kormányt, és ehhez minden demokratikus berendezkedésű erőre szükség van. Hozzátették: a közös ellenzék felkészülése gőzerővel zajlik, és a hat párt (DK-Momentum-Jobbik-MSZP-LMP-Párbeszéd) már megkezdte a munkát a közös program kialakítására.

A Párbeszéd szerint elsősorban a politikai piac dönti el, van-e kereslet új pártra, de nyitottak a párbeszédre, és bárkit szívesen látnak egy kávéra, akinek demokrataként van víziója a közös ellenzékről, illetve a kormányváltásról.

Arra a felvetésre, hogy támogatnák-e az Új Világ Néppárt jelöltjeit 2022-ben, ha bizalmat kapnának az előválasztásokon, a Párbeszéd jelezte: innovációjuk alapvetése – ahogyan azt a tavalyi főpolgármester-jelölti előválasztás is megmutatta –, hogy az előválasztás győztesének a legitimációja megkérdőjelezhetetlen a közös ellenzéki térben, azt mindenkinek támogatnia kell.

A Momentumnak még új keletű az új párt bejelentése

A Momentum álláspontja szerint a mai magyar helyzetben 

minden olyan valós pártot, amely a NER és a Fidesz rezsim ellen, valamint az európai értékek mellett harcol, partnernek kell tekinteni.

Ugyanakkor ennek a partnerségnek a technikai kondícióira (például, hogy részt fognak-e venni az ellenzéki együttműködésben és programalkotásban) most még nem tudják a válaszokat, hiszen ez a bejelentés még új keletű a számukra.

Természetesen elfogadjuk majd az előválasztások eredményeit, és támogatni fogjuk a közös jelölteket abban, hogy legyőzzék a Fideszt és Orbán Viktor rendszerét

– közölte a Momentum.

Az LMP iránytűjét a zöld értékek határozzák meg

Az LMP úgy véli, korai lenne még konkrétumokról beszélni az Új Világ Néppárt kapcsán, az ökopárt szerint

az ellenzéknek olyan megállapodást kell kötnie, amely lehetővé teszi, hogy a szavazók döntsék el, hogy az egyes pártok milyen súllyal legyenek jelen a következő kormányban.

Erre az előválasztást tekintik legitim eszköznek, mind a választókerületek, mind a miniszterelnök-jelölt szintjén. Az LMP leszögezte: a céljuk az, hogy az előválasztáson legyen olyan zöld értékek mellett elkötelezett miniszterelnök-jelölt, aki személyében képes megjeleníteni a zöld-szavazókat.

Pálinkásék elképzelései nem állnak távol a Jobbik világlátásától

A Jobbik szintén partnernek tekint mindenkit, akinek valódi, deklarált célja az Orbán-kormány leváltása.

Az első nyilatkozatokból számunkra az derült ki, hogy Pálinkás Józsefék elképzelései nem állnak távol a keresztényszociális, néppárti Jobbik világlátásától

– jegyezte meg az ellenzéki párt sajtóosztálya.

A Jobbik szerint, ha bárki úgy érzi, hogy a 2022-es kormányváltásban segítségükre lehet, annak számítanak a részvételére és a támogatására. A kérdésre, hogy az Új Világ Néppárt delegáltjai helyet kaphatnak-e az ellenzéki programalkotás asztalánál, a Jobbik válaszában úgy fogalmazott:

Mindenkinek a szakmai támogatására nyitottak vagyunk, aki a kormányváltásért akar dolgozni. Természetesen minden az ajánlott programtól függ.

A párt azt is közölte, támogatják, hogy mind a 106 választókerületben legyen előválasztás, és dőljön el, ki élvezi a legnagyobb támogatást.

Fontos, és közösen deklarálandó, hogy az előválasztás győztese mögé felsorakozik az összes együttműködő párt – legyen az bármelyik szervezetnek a jelöltje

– tették hozzá.

A DK és az MSZP sajtóosztálya többszöri megkeresésünkre sem küldött válaszokat a kérdéseinkre.

Pálinkás: A polgári réteget nem tudja megszólítani az ellenzék

Pálinkás József a Pesti Hírlapnak adott interjújában arról beszélt: az ellenzéki pártokból hiányzik a kormányzóképesség, és az is, hogy meg tudják szólítani azokat az embereket, „akiket 2010 előtt, az ország csődbe vitelével maguk ellen fordítottak”. Az első Orbán-kormány egykori minisztere szerint azt a polgári réteget, amely a Fidesz felé fordult 2010-ben, nem tudja maga mellé állítani az ellenzék, „még akkor sem, ha a Fidesz ennek a rétegnek egy nagy részét becsapta”.

(Borítókép: Pálinkás József / MTI Fotó: Rosta Tibor)