Ferenc, Olívia
-3 °C
2 °C

Havi százezer forintos ösztöndíjjal segítenék a kisgyerekes szülők elhelyezkedését

2020.10.21. 15:51

A kormány havi 100 ezer forintos ösztöndíjjal egybekötött képzési lehetőségeket tartalmazó pályázatot indított, hogy a kisgyermekes szülők munkaerőpiaci elhelyezkedését támogassa.

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az MTI összefoglalója szerint arról tájékoztatott, hogy a program lehetőséget ad az általános iskola 5–8., illetve a középfokú oktatási intézmény 9–12. osztályainak elvégzésére. Hozzátette: a jelentkező azonban dönthet úgy is, hogy inkább iskolarendszerű oktatásban vagy felnőttképzésben, az Országos Képzési Jegyzéket felváltó Szakmajegyzékben szereplő szakképzést választja.

Az államtitkár azt is elmondta, hogy

a programban elérhető ösztöndíj-támogatás mértéke legfeljebb 12 hónapig havi 100 ezer forint, amelyet a pályázó egyebek mellett a képzés helyszínére utazás finanszírozására is felhasználhat.

Az ösztöndíj összegéből – a képzés sikeres elvégzésének ösztönzése érdekében – minden hónapban 40 000 forintot visszatartanak, amelyből 20 000 forintot akkor tudnak biztosítani, ha a programban részt vevő eljut a képzést lezáró vizsgára, a másik 20 000 forintot pedig akkor, ha sikeresen le is teszi a vizsgát. Mindezt egy összegben folyósítják majd a résztvevők számára.

Bodó Sándor a 3 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett program kapcsán elmondta, a céljuk az, hogy 2022. december 31-ig legalább 2500 kisgyermekes szülő képzése valósuljon meg.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a programban az ösztöndíjjal támogatott képzésekre azok a 18 évnél idősebb, Magyarországon – de nem Budapesten vagy Pest megyében – élők jelentkezhetnek, akik

  • csecsemőgondozási díjban,
  • gyermekgondozási díjban,
  • gyermekgondozást segítő ellátásban,
  • vagy gyermeknevelési támogatásban részesülnek.

További feltétel, hogy a jelentkezőknek rendelkezniük kell ügyfélkapu-regisztrációval és bankszámlával, iskolai végzettségük pedig nem haladhatja meg a középfokú végzettséget.

A „Kisgyermeket nevelő szülők képzésének elősegítése, ösztöndíja és elhelyezkedésük támogatása” című pályázatban meghirdetett, ösztöndíjjal támogatott képzésekre az érdeklődők október 21-től jelentkezhetnek a Magyar Államkincstár weboldalán.