Budapesti horvát diákokat díjazott Soltész Miklós

2020.10.21. 15:07

Horvát nemzetiségi ösztöndíjat adott át a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Soltész Miklós.

A zuglói Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban tartott ünnepélyes átadón Soltész Miklós elmondta, 17 iskolából 34 fiatal kapja meg a 20 hónapon keresztül folyósított ösztöndíjat – írja az MTI. Mint mondták, a járványra tekintettel ebben az évben nem tartanak országos ünnepséget, minden diák saját iskolájában kapja meg az oklevelet. A XIV. kerületi intézményben szerdán két tanuló vehette át a nemzetiségi ösztöndíjat.

Soltész Miklós elmondta, a középiskolásoknak nyújtott tanulmányi ösztöndíj mellett ösztöndíjat kaphatnak a nemzetiségi óvodapedagógus, tanító  és tanár szakos hallgatók is, és támogatják a nemzetiségi nyelven oktató pedagógusokat is. Gojtán Anna intézményvezető hangsúlyozta: kilenc év telt el az első nemzetiségi tanulmányi ösztöndíj átadása óta, és büszkék arra, hogy az ösztöndíj alapításának javaslata ebben az intézményben született meg.

Az ösztöndíj elősegíti olyan nemzetiségi értelmiségi réteg kialakulását, amelynek tagjai tanulmányaik befejeztével visszatérnek gyökereikhez, és segítik nemzetiségi közösségüket

– mondta, hozzátéve, hogy a horvát közösségi kultúra fennmaradásának alapvető feltétele, hogy a közösségnek legyenek olyan tagjai, akik élni tudnak a nemzetiségeknek nyújtott lehetőségekkel.

Az okleveleket Soltész Miklós, Szolga József, az Országgyűlés horvát nemzetiségi szószólója, Gugán János, az Országos Horvát Önkormányzat elnöke és Tircsi Richárd, az államtitkárság nemzetiségi főosztályának vezetője adta át a díjazottaknak. A Miniszterelnökség a felsőoktatási intézményben történő továbbtanulás elősegítéséért 2011 óta ad ösztöndíjat a kiemelkedő tanulmányi eredményeket elérő nemzetiségi diákoknak, akik húsz hónapon át 30 ezer forintot kapnak.