A szerelem öl

2020.10.21. 15:50

Meghosszabbították a letartóztatását annak a nőnek, aki még tavasszal megölte a férjét tokodi otthonukban, miután összevesztek valamin.

A megalapozott gyanú szerint az ittas nő 2020. április 19-én délután öt óra körül tokodi lakóhelyükön előzetes szóváltás után egy 8,5 centiméteres pengéjű késsel szívtájékon szúrta ugyancsak ittas férjét. A sértett a szakszerű orvosi ellátás ellenére a helyszínen életét vesztette.

A nőt emberölés bűntette miatt gyanúsítottként kihallgatták a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságon, azonban 2006-ban is folyt vele szemben büntetőeljárás súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt.

Akkor az egyik fiát szúrta meg több alkalommal kis-közepes erővel mellkason.

A nőt április 22-én tartóztatták le. A főügyészség indítványára a bíróság további három hónappal, 2021. január 22-ig meghosszabbította a gyanúsított letartóztatását, tekintettel arra, hogy vele szemben továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy szabadlábra kerülése esetén szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport