Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettesének bejelentése szerint új, rendszeres járatot indít a Universal Translink Airline (UTA) kínai légitársaság Csengcsou és Budapest között. Az áruforgalom gyors és hatékony újraindítása érdekében heti három járat közlekedik majd, ebből az első már meg is érkezett a Liszt Ferenc repülőtérre. A járatok a járvány elleni védekezést szolgáló beszerzések megkönnyítésén túl a magyar termékek ázsiai piacokra való kijutását is segíthetik – áll a közleményben.
Az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára szerint a repülőgépek általános ipari és fogyasztási cikkeket, kész- és félkésztermékeket is szállítanak majd; a légi összeköttetés új lendületet fog adni a kétirányú kereskedelem beindításának, ami tovább erősítheti a magyar gazdaságot.
Csengcsou városa Kína központi részén fekszik. A járatokat indító UTA a kelet-európai kereskedelem fejlesztésére alapított Közép-európai Kereskedelmi és Logisztikai Együttműködés (CECZ) cégcsoport tagja. A 40 tonnányi teher szállítására alkalmas Airbus A330-300 gépeket a társaság a kínai Hainan Airlinestól bérli. A több mint egyéves próbaüzem alatt a jelenlegi heti három járatszám november elejétől január végéig négyre nő. A tervek alapján a teljes időszak alatt összesen 170-szer fordulnak majd a gépek.
- Budapest, IX. kerület Mester utca 85.
- Alapterület 63 m2 Szobák 2+1 db Vételár 61,59 M Ft
- Budapest, XIII. kerület Madarász Viktor utca 38.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár

Rovataink a Facebookon