András, Andor
-3 °C
3 °C

Üvegfal mögött látogathatják a Somogy megyei település időseit

2020.10.22. 12:48

Kapcsolattartási pont nyílt a Zselic Katolikus Idősek Otthonában. Zselickislakon két bejáratú, középen üvegfallal elválasztott konténer kínál megoldást a hozzátartozók és az intézmény lakóinak találkozására a koronavírus-járvány idején – közölte a fenntartó Kaposvári Egyházmegye képviselője.

Az MTI beszámolója szerint Világos Krisztián beszámolt arról, hogy a beruházásnak köszönhetően

úgy biztosíthatók a találkozások, hogy a hozzátartozók nem lépnek be az intézménybe, a lakók pedig nem hagyják el azt, beszélgetni pedig hangtechnikai eszköz segítségével tudnak.

Az első tapasztalatok kedvezők: a hozzátartozóknak időpontot kell foglalniuk, és bár a látogatás csak húsz percig tarthat, ők és a lakók is nagyon hálásak ezért a lehetőségért. 

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára azt mondta: minden intézmény számára kihívás, hogyan oldja meg a gondozottak és szeretteik kapcsolattartását. Az elzártság miatt a szociális intézmények gondozói és gondozottjai „pszichés terhelés” alatt vannak, a zselickislaki kezdeményezés bizonyítja, hogy ezt oldani nemcsak online érintkezéssel, hanem egyfajta fizikai közelséggel is lehet.

Az államtitkár hangsúlyozta, a kormány a járvány elhúzódása miatt az ország, a gazdaság működőképességének megőrzésére és a legveszélyeztetettebb társadalmi csoportokra egyaránt koncentrál. 

Magyarországon a mintegy 1600 bentlakásos szociális intézményben 100 ezer ember él, a védelmükben az a legfontosabb, hogy ezeket az intézményeket izoláljuk

– mondta, hozzátéve, hogy a koronavírus-fertőzésben 73 intézmény érintett, ami 4,5 százalékos aránynak felel meg.

Biztos vagyok benne, hogy sikerül ezen a nehéz időszakon túljutni, de abban is, hogy ez csak együtt sikerülhet

– fogalmazott Fülöp Attila.