Ferenc, Olívia
-3 °C
3 °C

Civilek tiltakoznak a Hamzsabégi sétány vasútfejlesztése ellen

2020.10.22. 10:26

Tiltakozik a Hamzsabégi sétányt is érintő vasútfejlesztés ellen a Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért Egyesület. A civilek szerint már most is elviselhetetlen a zajártalom, megrepednek a falak, és tudomásuk szerint a MÁV növelné a teherforgalmat a szakaszon, ezért is bővíti a társaság a vágányok számát – derül ki a Very Important Planet (VIP) videójából.    

Az egyesület sérelmezi azt is, hogy déli körvasút fejlesztési projekt miatt a másfél-két kilométeres zöldövezeti területről, a Hamzsabégi sétányról csaknem ezer fát kivágnának. A környezetvédők ódzkodnak a  tervezett 12 méter magas zajvédő faltól is, mert szerintük a megmaradó növényvilágtól elvonná az oxigént és a fényt is. 

A VIP-videóban nem szólal meg senki a vasúttársaság képviseletében.  

A Déli körvasút fejlesztése során Kelenföld és Ferencváros között egy – bizonyos szakaszokon két – új vágányt és három új megállót építenek. A 11. kerületi Nádorkert a budai fonódó villamoshoz és az Infoparkhoz, a Soroksári út környezetében lévő Danubius a dunaparti területekhez és a HÉV-hez, a Népliget megállóhely pedig az M3-as metróhoz, az Üllői úthoz teremt majd közvetlen kapcsolatot.