Elítélt cigány hősök 1956-ban

Csak az utóbbi néhány évben kezdték kutatni a romák szerepét és részvételét az ’56–os forradalom és szabadságharcban. Az elfeledett hétköznapi hősök nevei immár megismerhetők, plakátok, kisfilmek is készültek a halálraítéltekről. 

Egyre nőtt a romák közéleti aktivitása 

A magyarországi cigányok politikai öntudatra ébredése nem 1956-ban kezdődött: már az ’50-es évek elejétől fokozatosan erősödött a politika iránti érdeklődésük, pedig az akkori politikai elit még nem tekintett rájuk meghatározó erőként. Szabóné Kármán Judit egyik írásában is olvasható, hogy a romák több alkalommal jelezték az illetékes hatóságok felé: 

Szeretnénk egyenjogú polgárok lenni, s a kötelességeinket is akként teljesíteni. 

1956 a XX. század meghatározó eseménye, így jól dokumentált, a történészeknek ennek ellenére sincsenek pontos számaik arról, hány roma is vett részt az akkori történésekben. Abban viszont minden kutató egyetért, hogy a roma forradalmárok száma jóval meghaladta az ország népességéhez viszonyított akkori arányukat.

• Voltak, akik szökevényeket bújtattak.
• Voltak, akik szervezkedtek.
• És voltak, akik fegyvert fogtak.  

A cigány forradalmárok ugyanis a legszegényebbek közül kerültek ki – erről számolt be Eörsi László történész, aki a romák ’56–os szerepvállalását kutatta. 

Férfiak és nők egyaránt

Csányi Sándor alkalmi munkás Perkátáról költözött a fővárosba dolgozni. Még 1956 tavaszán köztörvényes bűncselekmények gyanújával letartóztatták, november 4–én engedték el. A frissen szabadult férfi azonnal beállt a forradalmárok közé. Kézifegyverekkel, gránátokkal, benzines palackokkal harcolt az érkező orosz katonák ellen. Pár nappal később ő is feladta a kilátástalan küzdelmet,

Három évvel később, 1959. október 28–án végezték ki. 

A forradalmi hevület a roma nőkben is heves volt. Kócos, polgári nevén Szabó Ilonka 17 éves volt, barátnőivel a belvárosban sétált, amikor szembetalálkoztak az akkor még békés tömeggel. 

Aki magyar, jöjjön velünk! Aki magyar, velünk tart!

– ezt skandálták folyamatosan, s a hívószó Ilonkát is a tüntetők közé állította. 

A bátor lányt fiatal kora ellenére komoly feladattal látták el. A Corvin közbe mint parancsnok került, s szárnya alá kapott hat fiút is. Ott volt vele Dilinkó Gábor is, Bizsu, aki élettársa volt a lánynak. Ilonka október 28–án kapott halálos lövést a nem messze lévő Práter közben. Csak a kórházban derült ki, hogy akkor már négy hónapos terhes volt.

A cseh és román cigány felmenőjű Hrozova Erzsébet szintén büszke volt származására, és arra is, amit tizenkilenc éves koráig elért. Siralmas családi háttere és körülményei ellenére ugyanis ápolónőként dolgozott, másokon segített. Fiatalon, 16 évesen férjhez ment egy repülő hadnagyhoz. Amikor a férje Taszárról Budapestre érkezett, Erzsébet

Több alkalommal is belekeveredett fegyveres harcokba. „Akire lőnek, az visszalő” – ő maga fogalmazott így. Arra azonban nem volt bizonyíték, hogy bárkit megölt volna, így a vádiratban „csupán” gyilkossági kísérlet szerepelt, amikor perbe fogták.

Mászkáltunk a városban, Csepeltől Erzsébeten át Kispestig, vártuk őket csőre töltött géppisztolyokkal, derekunkon tölténytárral. A fiúknál benzines palack, mert arról is hírt kaptunk, hogy tankokkal jönnek. Mentünk fogadni az urakat a magunk módján, ahogy tudtuk. Nem egy gyerek vetette magát benzines palackkal a tankok elé, de csak jöttek a páncélautókkal meg a tankokkal, és tüzeltek a lakóházakra meg az ártatlan lakosságra.....

– hogy saját szavait idézzük a történtekről. Horozova Erzsébet több mint fél évig, 1957 nyaráig bujkált, végül a nyomozók elkapták, mert 

mindenhol akadt egy spicli, aki beárult bennünket. Lépten-nyomon követtek.

Több mint egy évig tartott a nyomozás ellene, a bíróság végül Hrozova Erzsébetet II. fokon életfogytiglanra ítélte 1958-ban. 

A fővárosban és vidéken is

A Corvin közben több roma is felvette a harcot, nagyjából tízen voltak. Köztük volt a már említett Dilinkó Gábor „Bizsu″ is, aki szerelmét, Szabó Ilonkát kereste. A vagány újpesti fiú hamar beállt a többi srác mellé, aktívan részt vett a fegyveres összecsapásokban, egészen november elejéig, amikor is fej- és comblövéssel a Korányi kórházba vitték.

Együtt raboskodott Göncz Árpáddal és Fónay Jenővel. 

A jó szervezőkészséggel és kiváló szónoki képességgel megáldott Dandos Gyula október 26–án került az események középpontjába Nyíregyházán. Az akkor tizennyolc éves fiú egy teherautó tetejéről olvasta fel a diákság 21 pontos forradalmi követeléseit.

A fiatal fiút végül elfogták, Ungvárra hurcolták, ahol a kihallgatások során olyan kegyetlenül megverték, hogy napokig mozdulni sem tudott. Később, 1957–ben nyugatra akart szökni, azonban a határőrök menekülés közben lelőtték. 

A szankciók még sokáig tartottak

Az országot elhagyó majdnem kétszázezer menekült között kevés cigány volt. A legtöbb közülük a megtorlásoktól félve bujkált, vidékre menekült vagy éppen rokonai pincéjében vagy padlásán próbált eltűnni a mindenhol felbukkanó rendőrök elől. Ráadásul nem csupán a harcokban részt vevőket állították bíróság elé, de rengeteg cigányzenész működési engedélyét is bevonták, amivel persze az érintett családok megélhetését is nagyon megnehezítették.

(Borítókép: Dilinkó Gábor roma festőművész forradalmár átadott emlékszobája a fővárosi Rácz Gyöngyi Közösségi Központban az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 60. évfordulóján a nemzeti gyásznapon 2016. november 4-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)