Elza
-4 °C
4 °C

Nevet változtat a Szegedi Tudományegyetem

2020.10.23. 10:34

Hétfő délutánra hívta össze az egyetemi szenátust a Szegedi Tudományegyetem vezetése. A HVG értesülései szerint a tanácskozás legfőbb kérdése az intézmény nevének megváltoztatása lesz.

Hírek szerint az oktatási intézmény új neve a Szent-Györgyi Tudományegyetem, Szeged (rövidítve továbbra is: SZTE) lehet. Az angol verzió a finoman szólva is érdekes áthallású Szent-Györgyi University of Szeged (rövidítve: SZU) lenne.

Kapcsolódó

A Szegedi Tudományegyetem vezetése levetette a diákok SZFE-t támogató molinóját

Mert nem volt rá engedély – mondta a dékánhelyettes.

A 2000. január 1-jén létrehozott Szegedi Tudományegyetem több szegedi és egy hódmezővásárhelyi felsőoktatási intézmény összevonásával jött létre. A korábbi három egység szintén híres személyekről volt elnevezve: a bölcsész-, társadalom- és természettudományokkal foglalkozó József Attila Tudományegyetem, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, illetve a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem, mind beolvadtak.

A tervezett névváltás azt jelentené, hogy a jelenleg tucatnyi tudományterületet felölelő intézmény egyetlen, természettudományos-orvosi zászló alá kerülne, valószínűleg összefüggésben az intézményt jelenleg vezető rektor, Rovó László fül-orr-gégész szakorvos voltával.

Kapcsolódó
Az egyetem, amelynek diákjai ingyen végzik a legmenőbb nemzetközi kurzusokat
  • Támogatott tartalom

Az egyetem, amelynek diákjai ingyen végzik a legmenőbb nemzetközi kurzusokat

Különleges helyzetben van a Szegedi Tudományegyetem, hiszen ez az első hazai egyetem, amely megállapodást kötött a Coursera oktatási platformmal, ez pedig azt jelenti, hogy több külföldi egyetem kurzusai is elérhetővé váltak a hallgatók számára. Ez azonban nem az egyetlen ok, amiért érdemes megfontolni a jelentkezést a középiskolásoknak.

A SZU rövidítést azonban a már viseli a Sencseni Egyetem (Shenzhen University),  illetve a pozsonyi Szlovák Orvostudományi Egyetem (Slovenská zdravotnícka univerzita v Bratislave) is ezt használja.