új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A tömeg békésen oszlik. Kemény magnak nincs nyoma.

  • Orvosok és szakdolgozók védjétek meg az egészségügyet magatoknak és a társadalomnak! Akkor lehetünk igazán szabadok, ha mellettünk a másik ember is az – mondta zárszavában a Titkos Egyetem egyik szónoka. Majd a Himnusz eléneklésével hivatalosan véget ért a tüntetés az Uránia előtt.

  • Horváth Aladár roma jogvédő beszédében elmondta, az általa vezetett civil roma parlament is az SZFE-s diákok mellett áll, akárcsak a cigány muzsikusok.

    Hozzátette, a magyar történelem során ők is minden szabadságharcban jelen voltak, köztük 1956-ban, "akkor is ugyanarra a mindenkinek kijáró szabadságra éheztünk, azért harcoltunk, és ez összekovácsolt bennünket" - fogalmazott. 

    Majd megszólalt a FreeRomaGroup előadásában, muzsika verzióban az Ej! A titkos egyetem, amely Horváth Aladár szerint is az SZFE-s tüntető diákok himnuszává vált. A jelenlévők velük együtt énekeltek és tapsoltak, miután a zenészek igazán jó hangulatot teremtettek. A végén meg is szólalt a „vissza, vissza…”

  • „Az ország bármely pontjára átvezényelhetik az orvosokat. Önök szerint ez családbarát intézkedés” – tette fel a költői kérdést Szkaliczki Andrea orvos.

    Ha életbe lép az új törvény, visszafejlődik az egészségügy, mert az az összes orvos számára kötelező terheket ró a szakma minden tagjára január 1-től. Szkaliczki Andrea szerint ez nemcsak az orvosoknak, de a pácienseknek sem lesz jó, mert a kisebb településeken teljes mértékben megszűnhet az orvosi ellátás a másodállások betiltása miatt, a magánszektor orvosaira pedig szerinte a legtöbbeknek nincs pénze, és a koronavírus szövődményeinek kezelése sem megfelelő. Egészséges társadalomhoz jól működő állami egészségügyre lenne szükség. Az orvosok erre tették fel az életüket, de méltatlan körülmények között kénytelenek gyógyítani – mondta Szkaliczki Andrea.

    Majd egy műtős, Kós Ágnes műtéti szakasszisztens állt a színpadra, aki elmondta nagyon nagy bizonytalanságot okoz neki az új egészségügyi törvény. Kiemelte: Nem emberi erőforrások vagyunk, hanem érző emberi lények.

  • Veletek vagyunk, számíthattok ránk - üzente több százezer dolgozó nevében Székely Tamás, a VDSZ elnöke, Szakszervezeti Szövetség alelnöke. Szerinte az SZFE mindenkinek példát mutatott. Kiemelte: ha nincs egyetemi autonómia, akkor nincs szabad oktatás, ha az nincs, akkor nincs jövő. Elég volt az arroganciából, a jogfosztásból. Harcolni fogunk, értetek, veletek! – fogalmazott a szakszervezeti vezető. 

    Ha így össze tudtatok fogni, mi is képesek vagyunk rá. Többen erősebbek vagyunk – zárta beszédét Székely Tamás.

    Nem hagyjuk, nem hagyjuk

    – skandálta válaszul a tömeg.

  • Mint ahogy a közpénz is elveszíti közpénz jellegét, a közalkalmazott is elveszti közalkalmazott jellegét – mondta Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának tagja. Ma a hatalomnak nem kritikus gondolkodókra, hanem kiszolgáltatott alattvalókra van szüksége – tette hozzá. AZ SZFE hallgatóinak kiállását példaértékűnek nevezte. Nincs szabad ország, szabad oktatás nélkül – zárta beszédét Nagy Erzsébet.

  • A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is kiállt az SZFE tüntetői mellett. Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának tagja: kezdettől fogva támogatták az SZFE-t, nemcsak szolidaritásból, hanem, mert szakszervezetként ez a feladatuk.

  • Az utolsó tüntetők is felzárkóztak a tömeghez. Az Urániától az Astoriáig ér a tömeg.

  • Az SZFE hallgatói 56-os szövegekből olvasnak fel, például együtt vonuló, hidakat átszelő tüntetőkről, akiknek mindenhonnan azt kiabálják: „Menjetek, veletek vagyunk!” Elhangzott Puskás Öcsi disszidálásának története is.

  • Több mint tízezren vonultak az SZFE hallgatóinak hívására, fáklyákkal a Műegyetemtől az Urániáig, ahol most 56-os visszaemlékezésekkel folytatódik a tüntetés. 

  • 56-os visszaemlékezéseket olvasnak fel az SZFE hallgatói.

  • Titkos Egyetem tagjai, diákok arról beszélnek, hogy az, ami az SZFE-vel történik, az már megtörtént a többi egyetemmel is. Csak autonóm intézményekben lehet minőségi oktatás. Erre azonban nincs garancia a jelenlegi hatalomnál. Kormányzati hátszelű gazdasági szereplőkre bíznák az SZFE-t, hangzott el az Uránia előtt tartott tüntetésen. Majd a közönség a „szabad ország, szabad egyetem”-et skandálta.

  • Titkos Egyetem tagjai, diákok arról beszélnek, hogy az ami az SZFEvel történik, az már megtörtént a többi egyetemmel. Csak autonóm intézményekben lehet minőségi oktatás. Erre azonban nincs garancia a jelenlegi hatalomnál. Kormányzati hátszelű gazdasági szereplőkre bíznák az SZFE-t. 

  • Az Uránia elől élőben jelentkezünk. 

  • Hamarosan kezdődik az Index élő közvetítése a helyszínről, kollégáink azt mondják, a tüntetés eleje hamarosan megérkezik az Urániához.

    A Színház- és Filmművészeti Egyetem Mindannyiunk szabadsága – Megemlékezés '56-ról című demonstrációja a Műegyetemtől indult: a menet vége jelenleg az Erzsébet hídnál jár, őket mind bevárják. 

  • A Műegyetemtől induló tüntetés most a Ferenciek terénél tart, ahol egy picit megállt a tömeg, hogy bevárják a mehet végét.

  • Addig is zúg a szabad ország, szabad egyetem.

  • Hej, a titkos egyetem...

    SZFE tüntetés: Át a Szabadság hídon
  • A tömeg eleje a Szabadság híd közepén, a vége még a Műegyetemnél a Színház- és Filmművészeti Egyetem Mindannyiunk szabadsága – Megemlékezés '56-ról elnevezésű tüntetésén.

    Közben a tekintélyes tömeggel vonuló kollégáink hallották, hogy felcsendül az SZFE modellválltása elleni demonstrációk mára egyfajta himnuszává vált dala, a Titkos egyetem.

  • Nehéz megbecsülni, hogy pontosan épp hányan lehetnek a Műegyetem előtti gyülekezési helyszínen az SZFE-s tüntetésen, de az biztos, hogy több mint ötezren.

    Továbbra is folyamatosan érkeznek az emberek, közben Fullajtár Andrea színésznő elszavalta a Nemzeti dalt.

    „A művészet szabad”, „Jöjj el szabadság, te szülj nekem rendet”, „Ha velünk jöttök, lehet, hogy lesz valami”, „Na hol a demokrácia csókolom?” feliratokat látják a táblákon helyszínen lévő kollégáink.

    Elindult a menet, a rakparton állók közben tapsolnak.

  • Helyszíni tudósítóink szerint az SZFE-s tüntetésre kerékpárral érkező főpolgármester igazi látványosság lett. Miután szabadult a „sajtórohamtól”, demonstrálók, elsősorban fiatalok állítják meg, hogy fotózkodjanak Karácsony Gergellyel.

  • Fél 5 körül fog elindulni a menet, jelen pillanatban 5-6 ezren gyülekeznek a Műegyetem előtt. Folyamatosan érkeznek az emberek. Mától a szabadtéri rendezvényeken is kötelező a maszk, helyszíni tudósítónk beszámolója szerint szinte kivétel nélkül mindenki hordja.

  • A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói hónapok óta tüntetnek az intézmény modellváltása ellen, ezúttal Mindannyiunk szabadsága – Megemlékezés '56-ról címmel szerveztek tüntetést a nemzeti ünnepre. A tömeg a Műegyetem előtt gyülekezik, onnan sétálnak a Szabadság hídon és a kis körúton keresztül az Urániához, ahol beszédeket tartanak.

  • Öltözködési tanácsok a tüntetőktől.

    Remek választás lehet egy versidézettel megnyomott kapucnis pulóver, mellyel az irodalmi műveltség is kifejezésre juttatható.

    Legyen a száj előtt egy jó kis SZFE-s maszk, emellett tudnia kell azt is: a terelőszalag ma már rég nem csak egy műanyag vacak, sokkal inkább divatos holmi: hajpánt, vagy bárhova felcsomózható forradalmi öltözetkiegészítő. 

    Fotó: Kitzinger Szonja

  • A Magyar Szakszervezeti Szövetség és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés az SZFE-t támogatva részt vesz a vonulásos megemlékezésen.

  • 4 órakor kezdődik az SZFE újabb tüntetése, ezúttal a BME épülete előtt (tudósításunkat kövesse az Indexen). Az egyetemi hallgatókkal szolidárisaknak eszükbe sem jut, hogy piros-fehér ún. terelőszalagjaikat otthon hagyják.

    Fotó: Kitzinger Szonja

  • Az 1956-os forradalom és szabadságharc örök érvényű nemzeti kiállás volt a szabadság mellett, a mi feladatunk pedig az, hogy többé ne legyünk olyan helyzetben, amelyben a szabadságunkat bárki elveheti, nem engedhetjük meg, hogy a kommunizmus eszméi újra teret nyerjenek mindennapi életünkben

    – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, amikor a köztársasági elnök megbízásából állami kitüntetéseket adott át Budapesten.

    Gulyás Gergely a Várkert Bazárban tartott ünnepségen hangsúlyozta: 64 évvel ezelőtt a magyarság szolgáltatott bátor bizonyítékot a világnak arra, hogy számára a szabadság fontosabb, mint az élet.

     A világ legerősebb katonai hatalmával és a szovjetek magyarországi kommunista helytartóival való szembefordulás számítás és mérlegelés nélküli, örök érvényű nemzeti kiállás volt a szabadság mellett

    – jelentette ki.

    Úgy fogalmazott: a mi feladatunk az, hogy többé ne legyünk olyan helyzetben, amelyben a szabadságunkat bárki elveheti, nem engedhetjük meg, hogy Magyarország sorsáról a megkérdezésünk nélkül idegen érdekek szerint döntsenek olyanok, akik soha nem kaptak demokratikus felhatalmazást erre.  

    Nem engedhetjük meg, hogy a kommunizmus eszméi újra teret nyerjenek mindennapi életünkben, hogy földrészünkön a jogállam fontosságának gyakori emlegetése közepette Marx- és Lenin-szobrokat állítsanak

    – hangsúlyozta a miniszter.

  • Galkó Balázs Illés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét szavalta el.

  • Hadházy Ákos többek között arról beszélt, hogy minden hatalom legfontosabb bástyája a propagandagépezet. Elmondta, akik most a demonstráción részt vesznek, üzennek a kormánynak, az MTVA hírhamisító vezetőjének és az SZFE diákjainak, tanárainak.

    Hangsúlyozta: nem kérnek a kormánypropagandából. Amíg a piszkos és hazug propaganda létezik, addig a piszkos és hazug hatalom is marad – fogalmazott a független orsszággyűlési képviselő. 

    Bár Jakab Péter nevét nem említette, de neki, a Jobbiknak és az ellenzéki pártoknak üzenhetetett, amikor azt mondta: ne nézzük le azokat az embereket, akik egy zsák krumpliért eladják a szavazatukat.

    Hadházy szerint nem a krumpliról kell beszélni, hanem arról, hogyan váltható le a kormány – írja tudósítónk, Nótin Tamás a Hadházy Ákos szervezésében zajló tüntetésről a közmédia színháza elől.

  • A szervezők sípokat osztogatnak, a helyszínen pedig egy színpadot is felállítottak, ahol Csákányi Eszter színésznő a híres Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, minden hullámhosszon beszédet olvasta fel, amely 1956. október 30-án hangzott el a Kossuth Rádióban.

    Őt Szepesházi Péter ügyvéd váltotta a színpadon, aki az ellenzéki pártokat kritizálta, amiért távol maradtak a Hadházy Ákos szervezte autós tüntetéstől. Többek között Karácsony Gergely budapesti főpolgármester és Jakab Péter Jobbik elnök hiányát kifogásolta.

    A következő szónokként Örkény István idézett szavaira rímelve Szél Bernadett elmondta, az MTVA reggeltől estig kormánypropagandát sugároz az adófizetők pénzén.

    Ahol nincs sajtószabadság, ott a gondolat sem szabad. Ahol a közmédia nem szabad, ott nincs szabadság

    – fogalmazott a független országgyűlési képviselő. Szél Bernadett kiemelte, a kormány legnagyobb ellenfele a szabad gondolat: ezért csinál gyűlölt ellenséget az SZFE-s diákokból is.

    Nem jó egy olyan országban élni, amit szétfeszít a gyűlölet, ezért az 56-osok példájából kell erőt venni nap mint nap. Így mindenki menjen haza, és mondja el otthon, hogy ne higgyenekek a kormánypropagandának.

    Azt is mondják el, hogy támogassák a független és szabad sajtót, illetve onnan tájékozódjanak. A változáshoz mindenkire szükség van – tette hozzá helyszíni tudósítóink szerint Szél Bernadett.