Mától elérhető Áder János podcastje

2020.10.26. 16:03

Reális Kína vállalása, miszerint a jelenlegi legnagyobb szennyező szén-dioxid-kibocsátása nulla lesz 2060-ra, ez pedig az egész világra és unokáink életére is pozitív hatással lesz – derül ki a köztársasági elnök hétfőn elérhetővé vált Kék bolygó című podcastjének első részéből, amelyben Áder János beszélgetőpartnere Bartus Gábor környezetgazdász volt.

Az első adásban Kína – mint a világ legnagyobb károsanyag-kibocsátója – 2060-ra vállalt karbonsemlegessége volt a téma. Hszi Csin-ping kínai elnök szeptember végén az ENSZ virtuális közgyűlésén jelentette be, hogy várhatóan már csak 2030-ig növekszik a szén-dioxid-termelésük, és 2060-ra elérik, hogy az ország egyáltalán nem bocsát ki szén-dioxidot.

Ez az elmúlt öt év legfontosabb bejelentése a témában, ugyanis a kínai szén-dioxid-kibocsátás a legjelentősebb, az összes kibocsátás 25 százalékáért Kína felel, ezért kínai megoldások nélkül a klímaváltozást megoldani nem lehet 

– emelte ki az államfő. Bartus Gábor szerint Kína mindenkit meglepő bejelentésének egyik oka, hogy a kínai polgárok egyre jelentősebb jövedelemmel rendelkeznek. Ennek következménye, hogy az alapvető szükségleteik teljesülésével a levegőminőség és az élhető környezet iránti igényük egyre erőteljesebben megjelenik. A másik ok, hogy ahogy hazánkban is érezteti hatását az éghajlatváltozás aszályok, hőhullámok formájában, úgy Kínában is első kézből tapasztalják a klímaváltozás negatív hatásait. Áder János rámutatott arra, hogy a kínai elnök bejelentése a karbonsemlegességről nem is akkora meglepetés, hiszen az ázsiai ország évek óta kiveszi a részét a fenntartható élet eszközeinek gyártásából.

Már ma is Kína gyártja a világon a napelemek 70 százalékát, a szélkerekek felét és az elektromos autók elterjedéséhez szükséges lítium-ionos akkumulátorok 77 százalékát, tehát egy technológiaváltás már a bejelentés előtt beindult

– hívta fel a figyelmet a köztársasági elnök. Konklúzióként kiemelte, van rá esély, hogy Kína jó példával fog a világ előtt járni, reális az, hogy GDP-jének évente 1-2 százalékát a klímavédelemre költse, és ha mindez megvalósul, az unokáink életére is pozitív hatással lesz. 

Bartus Gábor az államfő kérdésére elmondta, optimista a bejelentést illetően, de a lényeg mindig a konkrét intézkedések megvalósulása, most pedig ezekre várunk.