Hét órán át hallgatta ki a rendőrség a kalandparkban szörnyethalt fiú diáktársait

2020.10.26. 11:53

Hét órán keresztül nem mehettek haza a gyöngyösfalui kalandparkból azok a keszthelyi gimnazisták, akiknek a szeme láttára halt meg csütörtökön egy tizenhat éves osztálytársuk. Salamon Zsigmond éppen az egyik magasban lévő kötélpályán haladt át, amikor a drótokat tartó fa gyökerestől kifordult, és ő több társával együtt a mélybe zuhant. A fiúnak esélye sem volt a túlélésre, a földet érés pillanatában életét vesztette. Egyes hírek szerint halálát nem a becsapódás okozta, hanem hogy a teste két fa közé szorult.

zsiga.PNG
Fotó: 112press

A tizedikes osztály mindaddig nem hagyhatta el la Holdfény ligetet, amíg a rendőrök nem végeztek kihallgatásukkal, ráadásul a sokkos állapotban lévő fiatalokért a szüleik se mehettek el, együtt kellett visszatérniük az iskola buszával Keszthelyre. 

Kapcsolódó

„Semmilyen előjel nem volt” – Tragikus részletek a kalandparkban történt halálos balesetről

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

A rendőrség két napon át helyszínelt a kalandparkban, és halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség gyanújával indított büntetőeljárást az ügyben. A rról egyelőre nincs senkinek információja, hogy a fákat milyen gyakran és mekkora körültekintéssel ellenőrizték. A kidőlt fának a képek tanúsága szerint koronája nem volt, csak törzse és gyökere. Ezt azért tartják veszélyesnek a szakemberek, mert magában hordozza, hogy a fa előbb vagy utóbb elhal. De az utóbbi hetek esőzései is közrejátszhattak a tragikus balesetben, hiszen a talaj erősen fellazult.

Vajda János Gimnázium előtt folyamatosan gyűlnek a mécsesek. A megemlékezéséről a Keszthelyi Televízió készített felvételt. 

Sokan lelkileg összeomlottak, egy lányt még a helyszínen láttak el a mentők a kapott sokk miatt. A lesújtott diákoknak most pszichológus segít feldolgozni a tragédiát. A Blikk értesülése szerint az áldozat édesanyja is tanárnőként dolgozik. A keszthelyi iskola a honlapján állított emléket elhunyt tanulójának. 

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Salamon Zsigmond, iskolánk 10.B osztályos tanulója, szeretett osztálytársunk és barátunk, egy szerencsétlen baleset során csütörtök délután elhunyt. Emléke örökké szívünkben él.

Közzétette: Keszthelyi Vajda János Gimnázium – 2020. október 23., péntek