Ferenc, Olívia
-3 °C
3 °C

Kiállnak az SZFE mellett a Corvinus Egyetem polgárai

2020.10.28. 22:27
A petíciót szerda estig 120-an írták alá.

Petícióban állnak ki a Budapesti Corvinus Egyetem polgárai a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) mellett, valamint szót emelnek az egyetemi autonómia és szabadságjogok védelmében.

Valljuk, hogy az akadémiai szabadság, az egyetemi autonómia, a kutatás és az oktatás egysége és a humanizmus olyan értékek, amelyek érvényesülése feltétele annak, hogy az egyetemek betölthessék a közjót szolgáló hivatásukat

– hangzik a nyilatkozat, amit szerda estig közel 120-an írtak alá. 

Azzal folytatják:

a kormány az érintettekkel folyamatosan párbeszédet folytatva, az európai egyetemek Magna Charta Universitatumában lefektetett elvek mentén, illetve az Alaptörvényben rögzített jogok maximális tiszteletben tartása mellett avatkozhat csak be a felsőoktatásba.

A Corvinus volt az első olyan állami egyetem, amely alapítványi fenntartásba került. Az SZFE melletti kiállás már korábban is felmerült, azonban a szolidaritási nyilatkozat megvitatása a rektor ellenállásába ütközött.

Kapcsolódó

Megakadályozta a Corvinus rektora, hogy az egyetem kiálljon az SZFE mellett

Lánczi András szerint ez nem fér bele a működési szabályzatba.