Eufrozina, Kende
9 °C
25 °C

Kocsis Máté: Zárassanak be minden helyet, ahol nem tartják be a védekezés szabályait

2020.10.31. 20:19 Módosítva: 2020.10.31. 20:56

A koronavírus-járvány tombol, ezért most igazán fontos, hogy mindenki betartsa a szabályokat – írta a Fidesz frakcióvezetője szombaton a Facebook-oldalán.

Kocsis Máté emlékeztetett, ezen a héten újabb törvénycsomagot fogadtak el az Országgyűlésben, amely hatékonyabbá teszi a járvány elleni védekezést. Több ponton szigorítottak, így tehát, aki például megszegi a karanténszabályokat, akár 150 ezer forintos bírságra is számíthat.

Akik alábecsülik a járványt, azoknak is meg kell érteniük, hogy nemcsak saját egészségükkel játszanak, hanem másokéval is, ezért kell keményebben szankcionálni, ha valaki nem tartja be a szabályokat

– hangsúlyozta, és arról is írt, hogy a baloldali pártok most sem segítettek, ahogy az első hullámban sem. Akkor nem támogatták a rendkívüli jogrend meghosszabbítását, nem szavazták meg a koronavírus-törvényt és még külföldön is próbálták lejáratni Magyarországot.

Most továbbra is gáncsolják a járvány elleni védekezést. Az új intézkedéseket sem szavazták meg, sőt, csökkentették volna a bírság összegét, ezzel növelve a kockázatot. Össze-vissza beszélnek, támadják az egészségügyet, továbbra is a kamuvideós Korózsra bízzák a járványüggyel foglalkozó parlamenti bizottság vezetését, és olyan abszurd javaslatokat tettek le, amelyek szerint például ki kellene tiltani a nyugdíjasokat a buszokról és villamosokról

– írta a politikus, és hozzátette, hogy ezzel szemben azért dolgoznak, hogy minél kevésbé kelljen leállítani az országot, de közben hatékony legyen a védekezés.

Nincs sok szabály, de azokat komolyan kell venni, mert a védekezés közös felelősség. Ezért is büntetik hétfőtől azokat, akik az előírások ellenére nem hordják a maszkot

– emelte ki a Fidesz frakcióvezetője.

Mi pedig azt kérjük a hatóságoktól, hogy minden olyan helyet, ahol nem tartják be a védekezés szabályait, zárassanak is be

– írta Kocsis Máté.