Mától ötödével emelkedik az egészségügyi szakdolgozók bére

2020.11.01. 12:37

November 1-jétől újabb 20 százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók bére – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Harmadik lépcsőjéhez érkezett az a 2018-ban elfogadott többéves, többütemes béremelési program, amely az ápolói bérek rendezéséről szól. Idén januárban 14 százalékkal emelkedett, november 1-jén pedig újabb 20 százalékkal növekszik az illetményük. Ennek köszönhetően minden egészségügyi szakdolgozó 42 százalékkal keres többet, mint két évvel ezelőtt.

A kormány idén 82 milliárd forintot fordít erre a célra, az emelés 81 ezer szakdolgozót és négyezer védőnőt érint.

A minisztérium hangsúlyozza:

A magyar ápolók mindennap, minden egyes műszakban a jelenlegi járványhelyzetben is nagyszerűen helytállnak, ezért örülünk annak, hogy épp most kerülhet sor ilyen jellegű megbecsülésükre és támogatásukra. Az emelt összegű bér a decemberi számlájukon jelenik meg először.

A béremelési program következő, 30 százalékos állomása 2022 januárjában lesz esedékes.

Kapcsolódó

Széthúzó erő a bérrendezés az egészségügyben

A szakszervezetek minden egészségügyi dolgozónak kérik bérrendezést.