Kelemen, Klementina
-3 °C
4 °C

A maszktagadás veszélyesebb, mint egy tömegdemonstráció vagy focimeccs

ALR 4817
2020.11.02. 20:13
Az SZFE-tüntetés vagy a Fradi-Újpest hordozott nagyobb járványkockázatot? Utánajártunk.

„Új világ kezdődik”, „szigorítunk, mert szigorítanunk kell”

– dióhéjban ezt az üzenetet közvetítette a napokban Orbán Viktor miniszterelnök és Müller Cecília országos tisztifőorvos is. Azonban – egyelőre – még nem döntöttek újabb járványügyi intézkedésekről, mint például a kormány laborjában, Ausztriában, hanem inkább a maszkviselés vált a koronavírus elleni védekezés legfontosabb eszközévé. A konkrét szigorítás azt jelenti, hogy az eddigi szabályokat –, illetve hangsúlyosan a maszkhordás szabályait – tartatnák be erőteljesebben.

Míg több nyugat-európai országban ismét napirendre került a kijárási korlátozások kérdése, és lezárásokkal próbálják a vírus terjedésének útját állni, addig úgy tűnik, hogy a magyar kormány, nem függetlenül a gazdasági következményektől való aggodalom miatt,

ellenőrzött védekezéssel kerülné el a drasztikusabb intézkedéseket.

Orbán Viktor a szokásos pénteki rádióinterjújában azt mondta, hogy nem a szabályok szaporításában, hanem a meglévő szabályok betartatásában hisz, most pedig eljött az a pillanat, hogy erőből kell betartani a szabályokat. Azt is hangsúlyozta, hogy

A KULCS A MASZKVISELÉS.

Müller Cecília a közszolgálati televíziónak úgy fogalmazott, bízik benne, hogy ha mindenki betartja a szabályokat, kerüli a tömeget, a tömegrendezvényeket, akkor nem lesz szükség drasztikus változtatásokra.

Kérdés, hogy a maszkviselést érintő szabályok betartatásán túl meddig lehet elodázni a nyugati országokhoz hasonló szigorítások bevezetését, ha egyre nagyobb mértékben nő a pozitív esetek száma. Az első hullámban a mostaniaknál alacsonyabb számok is kijárási korlátozás elrendelését eredményezték.

Azt Müller Cecília is elismerte, hogy Magyarországon is eljöhet a pillanat, amikor jelentős változtatásokra lesz szükség, de ezt szeretnék elkerülni. Az operatív törzs sajtótájékoztatóján az országos tisztifőorvos kiemelte: a jelenlegi helyzetben védjük magunkat, és egymást is, ne a kiskapukat keressük.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az Inforádió Aréna című műsorában már arról beszélt, hogy a járvány terjedése miatt nyilvánvaló, hogy a jelenlegi intézkedések nem elegendőek, és a kormányülésen újabb szigorításokról fognak dönteni. Konkrétumokat még nem említett, a sportrendezvényekkel kapcsolatban azonban elmondta, ahol nem tartják be a kötelező maszkviselést, ott büntetni kell a klubokat, akár zárt kapus mérkőzésekkel, vagy be kell zárni a stadiont.

A legutóbb bejelentett jogszabályok szerint, többek között a szabadtéri és sportrendezvényeken, illetve a vendéglátó- és szórakozóhelyeken is kötelező maszkot hordani.

Tömegdemonstráció kontra focimeccs

Az elmúlt napokban és hetekben erősen politikai felhangú vita bontakozott ki arról, hogy járványügyi szempontból mi a kockázatosabb, egy többezres tömegdemonstráció, mint amilyet például október 23-ra szerveztek az egyetemi autonómiáért az SZFE hallgatói, vagy egy futballmérkőzés, mint a Fradi–Újpest-meccs, amelyen szintén több ezren voltak.

Sem előbbi, sem utóbbi esetében nem tudták teljes mértékben betartatni a másfél-két méteres fizikai távolságot, ahogyan a maszkhasználatot sem. Ugyanakkor ezen szabályok betartatására – az egyébként rendszeresen fertőtlenített – stadionokban több esély lehet, mint mondjuk egy vonulásos tüntetésen.

A jelenlegi járványügyi szabályozások egyelőre nem tiltják tömegdemonstrációk szervezését, mérkőzések pedig a Fradi–Újpest-meccs óta is voltak és lesznek is. Legalábbis egyelőre.

Jöhet az elkerülhetetlen?

Boldogkői Zsolt molekuláris biológus, virológus, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára az Index megkeresésére válaszul azt nyilatkozta, hogy a vírus terjedése szempontjából azok a szabadtéri események a kockázatosabbak, ahol sok ember szoros testi kontaktusban van egymással.

Egy futballmeccs megnézése akkor veszélyesebb, ha nem tartják be azokat a szabályokat, hogy csak minden harmadik székre adnak el jegyet, és a szurkolók/nézők nem ülnek egymás mellé, illetve maszkot viselnek.

Boldogkői Zsolt szerint a szabadtéri rendezvényeknél sokkal veszélyesebbek a zárt térben tartott rendezvények. A virológus emlékeztetett rá, tanulmány igazolja, hogy az egy háztartásban élők adják át a leggyakrabban a vírust.

A járvány jelenlegi hazai és európai trendjeit követve, azt gondolom, hogy a szociális távolságtartás szigorúbb formáinak bevezetése elkerülhetetlen

– vélekedik a virológus. Hozzátette:

Ezt mindenképpen meg kellene tenni, hiszen ilyenkor gazdasági szempontból is károk keletkezhetnek a nagyobb egészségügyi kockázat mellett.

Ha sok lesz a beteg és a fertőzött személy, akkor sokan nem tudnak majd dolgozni közvetlenül a betegség miatt, vagy közvetve amiatt, hogy ápolni kell a beteg hozzátartozót

– mutatott rá.

Boldogkői Zsolt véleménye szerint a gazdaság hatékonyabb védelméhez konkrétabban kellene szabályozni a védekezést. Ahol nem szükséges a munkába járás, ott home office-t kellene bevezetni, valamint legyen online oktatás az általános iskolák felső tagozataiban, a középiskolákban és az egyetemeken.

A veszélyeztetett embereket fokozottabban kellene védeni, például a bevásárlásban hatékonyabban segíteni őket. Az első hullámban a vírus miatt legveszélyeztetettebb idősek számára (a 65 év felettieknek) vásárlási idősávot (9 és 12 óra között) vezettek be.

A virológus egyetért azzal, hogy a maszkviselést szigorítják, és a szabályszegőkre kemény büntetések várhatnak.

Sajnos, a vírusszkepticizmus – és ezen belül a maszktagadás – jelentős tömegekre van hatással. Ezeknek az embereknek a szellemi vezetőit kellene valamilyen módon féken tartani

– fogalmazott Boldogkői Zsolt az Indexnek.

Müller Cecília és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője, Galgóczi Ágnes is arra hívta fel a figyelmet, hogy a vírustagadás hátráltatja a védekezési mechanizmusokat. A Facebook korábban több vírus- és maszktagadó csoportot/oldalt törölt, ennek ellenére a magyarországi szkeptikusok tábora továbbra is aktív a közösségi hálón.

(Borítókép: Gyalogos a budapesti kijárási korlátozás feloldásának napján az Örs vezér téren 2020. május 18-án. Fotó: Aradi László / Index)