Koronavírus adatok

2021. dec. 02.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ferenc, Olívia
2 °C
5 °C

Lecsukták a sofőrt, aki bedrogozva okozott halálos balesetet az M1-esen

2020.11.02. 09:07

Halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés miatt mint visszaesőt öt év börtönbüntetésre és nyolc év járművezetéstől eltiltásra ítélt első fokon a Győri Járásbíróság egy férfit, aki tavaly februárban balesetet okozott és két utasa meghalt – közölte az ügyészség.

A 28 éves férfi amfetamint és metamfetamint is fogyasztott, majd az M1-es autópályán közlekedett Hegyeshalom felé óránkénti 125–135 kilométeres sebességgel. A 110-es kilométerkő közelében utolért egy lassabban haladó kisteherautót, de figyelmetlensége miatt nem lassított, hanem balra kormányzással próbálta elkerülni az ütközést.

Azonban az autó jobb eleje nekiütközött a kisteherautó bal hátsó részének. A jármű emiatt a jobb oldali szalagkorlátnak ütközött, majd az oldalára borulva megállt. A vádlott által vezetett autó is többször nekiütközött a jobb oldali szalagkorlátnak, majd a bal oldalinak is, végül a belső sávban állt meg.

A vádlott autójában utazó két utas a helyszínen meghalt, a kisteherautó vezetője és a vádlott nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A vádlottat korábban halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt három év szabadságvesztésre ítélték, és öt évre eltiltották a vezetéstől.

Szabadulása után a férfi többször is engedély nélkül vezetett, de a rendőrök lekapcsolták.

A Győri Járásbíróság ítélete nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért, az ügyészség pedig súlyosításért fellebbezett, valamint indítványozta a férfi letartóztatását.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport