Új tárgyalásra hívja az SZFE Palkovics Lászlót

TRAL8673
2020.11.02. 16:13

Új egyeztetésre hívják Palkovics László innovációs- és technológiai minisztert és az általa létrehozott küldöttséget november 11-re, az Ódry Színpadra a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) polgárai – hangzott el az egyetemi közösség hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE)  hétfő délelőtt sajtótájékoztatót tartott az intézmény épülete előtt, amelyben megerősítette, 

szeptember 14-én kezdetét vette az oktatás. A felfüggesztés jogilag összeegyeztethetetlen, így folytatni fogják a tiltakozást, és nem engednek a nyomásnak. 

Palkovics Lászlót, az innovációs és technológiai minisztert pedig meghívják, hogy egyeztetéseket folytassanak vele.

Kapcsolódó

Hiába függesztették fel az oktatást az SZFE-n, Janisch Attila folytatja

A filmrendező válaszolt Rátóti Zoltánnak, aki a fenntartó kuratórium nevében beszüntette a tanítást az intézményben.

Mint az Index korábban megírta, az SZFE kuratóriuma nyílt levelet tett közzé, mely szerint többek között az épületekben uralkodó köztisztasági viszonyok miatt felfüggesztik az oktatást az egyetemen.

Erre reagáltak az SZFE hallgatói és oktatói a Facebookon megjelent közleményükben. Eszerint felelősen együttműködnek a higiéniés, illetve a tűz- és balesetvédelmi szabályok érvényesítésében az illetékes szakemberekkel, a fertőtlenítő takarítás mindhárom épületben megtörtént, vagyis 

nincs valódi indok a fenntartó részéről az oktatás felfüggesztésére.

Az oktatás a tanév kezdete óta megfelelő ütemben zajlik, az Oktatási Hivatal ellenőrzési eljárásához szükséges összes adatot határidőre összeállították, az újonnan kinevezett kancellár azonban hetek óta gátolja a továbbítását.

Az internet lekapcsolásával, a termek lezárásával, az értelmetlenül hosszú őszi szünet ürügyén a hallgatók és oktatók kitiltatásával, és most az oktatás felfüggesztésével a vezetés és a fenntartó minden jogszerűtlen eszközt megragad akkreditált egyetemi oktatásunk akadályozására. Mi, az egyetem hallgatói és oktatói kijelentjük, hogy mindezek ellenére folytatjuk a munkát, amihez jogunk van: tanulni és tanítani akarunk!

– hangzik a közlemény.

Kapcsolódó

Az SZFE polgárai a kuratóriumnak: márpedig folytatódik az oktatás

Szerintük nincs valódi indok a fenntartó részéről az oktatás felfüggesztésére.

(Borítókép: SZFE bejárata a  Vas utcában 2020. október 17-én. Fotó:  Trenka Attila / Index)