András, Andor
-3 °C
3 °C

Drogkereskedelemért 8 év hűvösön

2020.11.03. 15:09

A vádirat szerint egy 28 éves szentpéterúri és egy 27 éves hévízi férfi 2018 tavaszán megállapodott, hogy kábítószer-értékesítésbe fognak. Ausztriában ismeretlen személytől 300 gramm marihuánát és 150 darab extasy tablettát vásároltak. Majd eladásra mintegy 400 gramm amfetamint állítottak elő, illetve jelentős mennyiségű kábítószer előállítására alkalmas további anyagokat szereztek be és tároltak – olvasható az ugyeszseg.hu honlapon. A megszerzett illetve előállított kábítószer számottevő részét egyikük Zala megye területén kábítószer-fogyasztóknak értékesítette, az ebből származó mintegy egymillió forintnyi hasznot pedig a vádlottak egymás közt elosztották.

Az elsőfokon eljárt Zalaegerszegi Törvényszék mindkét vádlott bűnösségét kimondta jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében. Ezért a vádlottakat 8-8 év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet ellen a vádlottak fellebbeztek. Az ítélőtábla jogerős határozatával az elsőfokú ítéletet az egyik vádlott tekintetében helybenhagyta, a másik vádlott büntetését – beismerő vallomására tekintettel – 6 év 6 hónap szabadságvesztésre enyhítette.