Emmi: van elég kórházi ágy és lélegeztetőgép

2020.11.04. 16:16

Egész Európában és Magyarországon is exponenciálisan nő a fertőzöttek száma, egyre többen igényelnek kórházi ellátást. Magyarországon mindenkinek jut kórházi ágy, ellátás, lélegeztetőgép, és a most bevezetett védelmi intézkedésekkel az a cél, hogy így is maradjon – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Kapcsolódó

Szlávik János: Én nem látom, hol a vége

Szlávik János szerint még csak a közelébe sem szabad eljutni az egészségügyi kapacitás határának.

Ha egy elsődlegesen kijelölt kórházban a covidos betegek kezelésére felkészített ágyak 80 százaléka megtelik, akkor az az intézmény azonnal jelzést ad rendszernek, és abban a pillanatban belép a másodlagosan kijelölt kórház. Ennek köszönhető, hogy egyetlen beteg sem maradt ellátatlanul.

Kapcsolódó

Egyre sokkolóbb számok: 90 halott, 4219 új fertőzött

Csaknem ötezren vannak kórházban a koronavírus miatt.

Az ágyszámokat illetően európai viszonylatban a harmadik helyen állunk. A foglalt kórházi ágyak aránya ma sem haladja meg a 60 százalékot, tehát 40 százalék szabad. Az átirányított szakemberek aránya is rendkívül alacsony, ezért a koronavírus-fertőzött betegek kezelése mellett jelenleg a hagyományos ellátás is garantált az egész országban.

A mindeddig covidos betegek kezelésére felkészített ágyak száma országosan csaknem háromszorosa annak, mint ahányon jelenleg fekszenek koronavírus-fertőzöttek, illetve Covid-gyanús emberek – áll az Emmi közleményében.

Kapcsolódó

Szlávik: Aki lélegeztetőgépre került, 40-45 százalékban nem élte túl

A tavaszi első hullám harminc százalékos arányához képest sokat romlott a helyzet ezen a téren is.

Én nem látom, hol a vége, csak remélem, nem érjük el még azt se, hogy a 80 százalék tele legyen

mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa a Forbesnak az egészségügyi kapacitásról. Hozzáfűzte: jó ötlet pluszkórházak építése, de ez a rendszer is csak akkor életképes, ha van személyzet, amely működteti.

Senki nem tudja, meddig emelkedik az esetszám, a legtöbben most decemberre várják, én szeretném, ha már novemberben eljönne a plató

– fogalmazott az infektológus. Szerinte az oltás már itt van az ajtóban.

Az elmúlt hetekben folyamatosan emelkedett a betegek átlagéletkora, ezért törvényszerű, hogy egyre többen halnak bele a koronavírusba

nyilatkozta Szlávik János kedd reggel a közmédiának.