Rohamra számítanak a gumisok a halogatók miatt

2020.11.04. 21:31

Érdemes a gumicserét inkább előbb, mint utóbb megejteni, annak ellenére, hogy enyhébb az idei ősz. Részben azért, mert akár extrém hideg is lehet idén, részben azért, mert el lehet kerülni a sorban állást – hívja fel a figyelmet a heol.hu.

Az egyik megszólaltatott gumis szerint egyre inkább belátják az autósok, hogy a hó, a fagy ellen nincs mit tenni, időben fel kell szereltetni a megfelelő téli abroncsokat.

Egyre nagyobb értékűek a kocsik, amelyeket kár lenne tönkretenni a gumicserén való garasoskodással.

Az igazi roham a szervizekben azonban még csak most kezdődik majd, az első fagyok megjelenésével. Ennek az az oka, hogy sokan vannak, akik csak a hideg, télies idő beköszöntével gondolnak a nyári gumik lecserélésére.

A szerviz  tulajdonosa szerint a biztonságos vezetéshez elengedhetetlen a téli gumik használata 7 °C alatt. A nyári abroncsok a hidegben már sokkal nehezebben éri el a megfelelő tapadáshoz szükséges hőfokot, és merevebbé, ridegebbé válnak. Merev abroncsokkal csökken a tapadás, irányíthatóság és az úttartás. És akkor már késő kapkodni, amikor csak napokkal előre lehet időpontot kapni. 

Kapcsolódó

Szakadt gumis busszal utaztattak diákokat úszásoktatásra

A gyerekek fotózták le az esetet, majd bemutatták a képet a szüleiknek. Egyikük feljelentést tett.