Virág
0 °C
2 °C

Így zajlik egy átlagos kifosztás a villamoson Budapesten

2020.11.04. 13:10

A fővárosban a Blaha Lujza tér és Rákóczi tér között közlekedő villamoson 2020. szeptember 1-jén hajnalban elaludt egy férfi, akit akaratán kívül megszabadítottak az értékeitől. Előbb a telefonját vették el a szunyókáló férfinak, majd később az övtáskáját is.

Az elkövetőkről a jármű biztonsági kamerája videófelvételt készített, amit a rendőrség a YouTube-csatornáján és a police.hu portálon is közétett. A rendőrök már elfogták az egyik kifosztót, a harminc éves J. Róbertet, azonban a másik kézrekerítéséhez a lakosság segítségét kérik az egyenruhások. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható férfiakat felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon. 

Kapcsolódó

Operatív törzs: mindenkinek nőtt a felelőssége, a rendőrség is szigorúbb lesz

Gál Kristóf arról beszélt, a kormány kéri a lakosság együttműködését. De a rendőrök is szigorúbban bírságolnak.