Elza
-4 °C
4 °C

A polgármesteri hivatalban nem, a Fidesz-irodában mégis tartana fogadóórát a polgármester?

2020.11.05. 16:09

Huszár Gábor, Szentgotthárd kormánypárti polgármestere a járványhelyzetre hivatkozva hónapok óta nem tart személyesen fogadóórát, helyette az állampolgárok online küldhetik el kérdéseiket a városvezetőnek. 

A város első embere azonban kivételt tesz azzal, aki a Fidesz helyi irodájában keresi fel őt – derül ki a szentgotthárdi Fidesz Facebook-oldalán közzétett bejegyzésből, amely szerint Huszár november 9-én személyesen várja a helyi polgárokat a problémáikkal. 

Az ügyben megkerestük Huszár Gábor polgármestert is, hogy megtudjuk, mi az oka annak, hogy a hivatalban nem, de a pártirodában személyesen is várja megkereséseket. A városvezető telefonon azt mondta, hogy

félreértésről van szó,

ezt még korábban beszélte meg a helyi Fidesz elnökével, azonban a miniszterelnök által bejelentett járványügyi szigorítások után ez aktualitását vesztette.

Hiába próbáltunk rámutatni azonban, hogy a posztot mindössze négy órával ezelőtt tették közzé, valamint, hogy az önkormányzat hivatalában már hónapok óta csak online lehet kérdezni a polgármestert, akkor miért gondolhatta azt a helyi Fidesz vezetője, hogy ezt mégis megtartanák személyesen, a polgármester ránk tette a telefont. 

A posztot egyébként hívásunk után

egyből el is távolították

a szentgotthárdi Fidesz Facebook-oldaláról, de mi azért megőriztük az utókornak. 

huszar-gabor-fidesz-szentgotthard
Fotó: Szívem Szentgotthárd – Fidesz Szentgotthárd/Facebook

A fogadóóra a város honlapján azonban továbbra is elérhető, oda is csütörtök reggel került ki, amelyben szintén külön megemlítik, hogy személyesen fogadja az állampolgárokat.