Öt tanár már meghalt a járványban, padlót foghat a közoktatás

D VAJ20200930001
2020.11.05. 21:55

A jelenlegi helyzet tarthatatlan – vallja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) alelnöke, Komjáthy Anna, aki szerint

két hétre be kell zárni az iskolákat, és csak tesztelés után térjenek vissza a tantermekbe a gyerekek és a pedagógusok is.

Elmondta, a pedagógus kollégák folyamatosan küldik számukra az információkat arról, hogy az oktatásban milyen problémákkal találják szembe magukat.

Nem tudni, hány halott van

Arról egyetlen szakszervezetnek sincs pontos információja, hogy eddig hány tanár betegedett meg, ők is csak a sajtóból, továbbá tagjaiktól értesülnek arról, ha valamelyik kollégájuk életét vesztette a koronavírus miatt. Legutóbb, ahogy hétfőn az Index is megírta, a tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola egyik pedagógusa hunyt el koronavírus okozta betegség miatt.

Magyarországon eddig legkevesebb öt pedagógus halt bele a koronavírus szövődményeiben.

A PDSZ alelnöke hangsúlyozta:

mindenhol nagyon félnek a pedagógusok, mert sok eseteben csak magánbeszélgetésekből tudják meg, hogy melyik kollégájuk betegedett meg.

Komjáthy Anna hozzátette, ugyan az igazgatóknak jelentési kötelezettségük van a tankerületi vezetők felé, azonban szenzitív adatokra hivatkozva a pedagógusok nem értesülnek arról, hány kollégájuk betegedett meg.

A másik érdekvédelmi szervezet, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) honlapja tíz halálesetet említ a koronavírussal összefüggésben.

A Szülői Hang Közösség online felmérést végzett az iskolai járványkezelésről. A tízezer szülői visszajelzés legfontosabb eredményei a következők:

A leggyakoribb problémák: a tanórai távolságtartás illetve maszkviselet hiánya, a nem megfelelő kontaktkutatás és teszt, a fertőzés esetén a távoktatás, karantén elrendelésének elmaradása az érintettek körében, a kevert osztályokkal, maszkviselés nélkül tartott tanórák.

A szakszervezet elnöke is kiemelte, hogy a tanárok igencsak nagy veszélynek vannak kitéve. Ahogy fogalmazott:

a pedagógusnak van egy szájmaszkja, és ez a legnagyobb fegyvere a vírussal szemben.

Szabó Zsuzsa példaként említette, ha egy pedagógus bemegy az órára, ahol harminc gyereket tanít, az ő családtagjaikat beleszámítva megközelítőleg száz személlyel kerül kapcsolatba. Azt a konkrét esetet emelte ki, amikor

az egyik osztályban kilenc igazolt fertőzött tanuló volt, ugyanakkor az osztályban nem rendeltek el digitális tanrendet, a gyerekeket nem különítették el, és az ő tanáraik azokban a napokban további hat-hétosztályba mentek tovább, más diákokat tanítani, továbbadva az esetleges fertőzést.

 A PSZ elnöke kijelentette: ez egy komoly veszélyhelyzet, de az iskola vezetői tehetetlenek. A digitális oktatásra való átállásról ugyanis az igazgatók nem dönthetnek. Erről a Népegészségügyi Központ vagy az Operatív Törzs hozhat döntést, addig viszont napok telnek el, és ebben a nem biztonságos helyzetben kell a tanároknak helyt állniuk.

A PDSZ szerint az őszi szünet sem segített a helyzeten. Komjáthy Anna arra a kijelentésre utalt, amikor az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) köznevelésért felelős államtitkára, Maruzsa Zoltán szerint a koronavírus-fertőzési láncok megszakítására alkalmas lehet az őszi szünet az iskolákban. Ez a feltételezés nem igazolódott be, ugyanúgy napról napra egyre több a beteg kolléga. Az alelnök kiemelte,

van olyan középiskola ahol 16-17 tanár hiányzik,

de ebből csak néhány az, amelyik igazoltan is a Covid-19 vírussal fertőzött. A helyzet tarthatatlan Komjáthy szerint, ugyanis kora reggel minden tünetmentes tanárnak meg kell jelennie az iskolában, és fogalmuk sincs arról, aznap hány órát helyettesítenek. Így előfordul olyan helyzet is, hogy

a testnevelő tanár angol órát tart.

Ez az oktatási rendszer összeomlásához is vezethet akár.

Nem mindenki kap teljes táppénzt

Mindkét szakszervezet problémaként említette, hogy nem tartható be Kásler Miklós miniszter azon bejelentése, miszerint a munkájukat ellátni nem tudó, koronavírusos vagy szoros kontaktnak minősülő pedagógusok is százszázalékos táppénzre jogosultak.

Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke aggályosnak tartja, hogy a szeptemberi betegszabadságok után csupán 1083 kolléga kapta meg a 100 százalékos táppénzt, noha a 170 ezer fős pedagóguskarból nagyságrendekkel többen lehettek betegek és kaphatták volna meg fizetésük teljes összegét.

Özönlenek hozzánk a panaszok a kollégáktól, hogy a háziorvosok nem hajlandóak megfelelő kóddal felvenni őket táppénzre.

Megoldásként mindkét szervezet a foglalkoztatás-egészségügyi szervezet bevonását javasolta, hiszen az oktatásban dolgozók munkakörükből adódóan betegszenek meg.

A PSZ honlapján nyílt levelet is küldött az oktatásban dolgozóknak, arra kérve őket, e-mailben tájékoztassák az EMMI–t a táppénz körüli visszásságokról, amelyek komoly anyagi gondokat okoznak a családoknak. 

Ön nyugodt szívvel engedi gyermekét iskolába?

(Borítókép: Diákok a Szerencsi Szakképzési Centrum Digitális Közösségi Alkotómûhelyében az avatás napján 2020. szeptember 30-án. MTI/Vajda János)