Stefánia
0 °C
3 °C

Új módszert is bevezet idén a Főkert

2020.11.05. 15:12

Az elmúlt hetekben elkezdődtek az őszi munkálatok Budapest kiemelt parkjaiban. A Népliget és a Hajógyári-sziget területén már elvégezték a szükségessé vált munkákat, november közepéig pedig a Gellérthegy területén folynak a munkálatok.

A beavatkozásoknak a nagy része a fák egészségi állapota miatti gallyazási, ifjítási munkákat jelent, ennek során

a FŐKERT munkatársai eltávolítják a fák beteg, esetleg elhalt részeit,

és így lehetővé válik a fák egészségi állapotromlásának lassítása, megállítása, sőt szerencsésebb esetekben annak javulása is – számolt be a tervekről Lipcsei Szabolcs, a Főkert zöldterület-fenntartási igazgatója. 

Az esetek egy részében sajnos már olyan leromlott a fa egészségi állapota, hogy szükséges kivágnunk. A fa kiemelése  után a FŐKERT Nonprofit Zrt. szakemberei gondoskodni fognak az illetékes jegyző által előírt időn belül a kivágott fa pótlásáról. 

A fák metszése, gallyazása mellett a kiemelt parkokban található 47 ezres faállományról lehulló leveleket sem hagyhatják azonban mindenhol parlagon, ennek összegyűjtésére és komposztálására a Főkert az idén új eljárást próbál ki – mondta el a Főkert munkatársa. Az előző években az első fagyokat követően a fákról lehullt faleveleket összegyűjtötték és elszállították a társaság egyik telephelyére, ahol azt komposztálták, majd az eljárást követően a keletkezett komposztot a parkokban újra felhasználták.

Idén azonban új módszert próbálnak ki annak érdekében, hogy minél kevesebb levegőt szállítsanak, amely a levelek közé szorul.

A majd 400-450 teherautónyi lomb ezért az idén nem teljes mennyiségbe kerül teherautóra, hanem (például a Népligetnél) ideiglenes tárolókban várják meg, míg a falevelek összeesnek. A központi komposztálóba csak ezt követően, kora tavasszal szállítják el.

Lipcsei Szabolcs igazgató úgy véli, ezzel a módszerrel környezettudatosabban járnak el.

Még a fagyok beállta előtt, vagyis a napokban a Főkert munkatársai évelő növényeket is ültetnek. A zöldterület-fenntartási igazgató hozzáfűzte; az ősz és a tavasz egyik nagy kedvencét, az árvácskákat már kiültették a meglévő virágágyaikba, de a tervek szerint új felületekre is kerülnek színes évelő növények, mert rendkívül fontos, hogy

minél több parkban mutasson színes képet a főváros.