Átadták a pesti fonódó villamoshálózat első szakaszát

2020.11.06. 14:52

Az idei év egyik legjelentősebb közlekedési fejlesztéseként értékelte a főpolgármester és a BKV vezérigazgatója a pesti fonódó villamoshálózat első elemének átadását. 

 A külső szemlélő számára talán kevésbé látható, hogy milyen sokrétű, összetett feladatot jelentett a pesti fonódó első ütemének, a Haller deltának az építése, és mekkora lépés ez a budapesti közlekedésben. Valójában az idei év egyik legjelentősebb villamosközlekedést érintő fejlesztésének helyszínén állunk

– fogalmazott Bolla Tibor, a közlekedési cég első embere. 

Egy apró, de nagyon fontos lépés ez az átadás. Az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb közlekedési fejlesztése volt a budai fonódó villamoshálózat, amely több önkormányzati cikluson átnyúlva valósult meg, és ami nagymértékben javította a budai oldal közösségi közlekedését. Tulajdonképpen ezt a programot szeretnénk Pesten is megvalósítani.

  tette hozzá Karácsony Gergely, Budapest első embere.

bkv villamos.png
Fotó: bkk.hu

Tehát kis lépés az embernek, de hatalmas ugrás a fővárosnak. A holdra szálláshoz persze csak annyiban hasonlítható a hangzatos Haller delta projekt, hogy szintúgy csillagászati összegekbe kerül. Kétmilliárd forintot emésztett fel, hogy összekössék a ferencvárosi Haller utca sínpályáját a Soroksári úton a belváros felé haladó 2-es villamos vonalával, ami a későbbiekben hozzájárulhat a hálózat fonódásához. Hogy mi fért bele ebbe az összegbe?

  • Megépült 1204 méter vágány,
  • 8 kitérő,
  • 3 vágányátszelés,
  • váltófűtés,
  • 770 méter távközlési és közvilágítási kábel,
  • 29 felsővezeték-tartó oszlop,
  • közúti jelzők és lámpák,
  • akadálymentesített megállók,
  • és az építkezés miatt szükségessé vált fakivágások miatt ültettek 51 új fát.

Nem akarunk zöldségeket beszélni, de a zöldítés a járművekre is ráférne. Márpedig Karácsony és Bolla beszédéhez most is egy majd félszáz éves Ganz villamos szolgáltatta a hátteret, amely mind konstrukciójában, mind energiafelhasználásában elmarad a modern CAF villamosok mögött. Amelyeknek a beszerzését belengették ugyan, mégsem vették meg az opciós jog alapján lehívható félszáz új szerelvényt. Ehhez ugyanis európai bankhitel kellene a fővárosnak, ahhoz viszont kormányzati hozzájárulás. De az Orbán-kormány nem mondta ki az áment. Pedig ilyen visszatérítendő kölcsönt vett fel Budapest előző városvezetése, sőt, maga a kabinet is. Tarlós Istvánnak engedték, Karácsonynak nem.

Kapcsolódó

Karácsony Gergely az Indexnek: A kormány egy nyamvadt aláírást sem képes adni a fővárosnak

A kormány legújabb döntése szerint a főváros a hitelkeretéből vásárolhatná meg a trolibuszokat és villamosokat. De azt a pénzt másra szánja Budapest.

Egyelőre még fölszállunk a villamosra, de remélem, hogy hamarosan csak egyszerűen beszállni kell, mert alacsony padlós villamosok fognak itt is közlekedni 

– mondta beszéde végén a főpolgármester, aki ezek szerint még reménykedik. Az eredeti tervek szerint 36 milliárd forintért vennénk 21. századi járműveket, ami 1 millió 300 ezer ember közlekedését segítené. De a kormány a minap megakasztotta a folyamatot. 

A kormány nem osztogat, hanem fosztogat – fogalmaz közösségi oldalán a budapesti városháza.

Friss kormányhatározat: a kormány nem támogatja Budapestet a zöld járműfejlesztésben. „Már megint: nem osztogatnak,...

Közzétette: Budapest Városháza – 2020. november 4., szerda

Mindenesetre a mostani átadás időzítése nem véletlen. A 3-as metró középső szakaszán induló felújítási munkákkal egy időben ugyanis az új vágányon közlekedő 2M jelű (mondhatni, metrópótló) villamossal a Nagyvárad térről közvetlenül lesz elérhető a belváros. Az új járat a Keleti pályaudvartól indulva a 24-es vonalán éri el a Nagyvárad teret, majd a Haller utcáról a Soroksári útra fordulva a 2-es villamos útvonalán a pesti rakparton keresztül a Jászai Mari térig jár, kiszolgálva a belváros számos csomópontját. A Budapesti Közlekedési Központ a metrófelújítás idején a legtöbb városrész felől bővíti a lezárt metrószakaszt elkerülő járatok kínálatát, hogy a metrópótló buszok mellett további alternatívákat nyújtson a budapestieknek. Kötöttpályás járatként az új villamos az aktuális forgalomtól függetlenül, akadálytalanul haladhat majd, így aki ezt választja, a gyors eljutás mellett teszi le a voksát hangoztatja a BKK közleménye, hozzátéve, hogy elkötelezettek az infrastruktúra korszerűsítésén kívül az új járművek – mint például a CAF villamosok vagy a Solaris trolibuszok – beszerzése és forgalomba állítása mellett.

Kapcsolódó

Buda után Pesten is jönnek a fonódó villamosok

A negyven év körüli villamosok átlagéletkorán aligha javít sokat a most átadott négy új szerelvény.