Koronavírus adatok

2021. dec. 02.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ferenc, Olívia
2 °C
5 °C

Piaci versenytársai számára is kér adományokat az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa

2020.11.06. 13:38

A koronavírus-járvány nehéz helyzetbe hozta a civil szervezeteket, sokan küzdenek az életben maradásukért. Ez okból kifolyólag piaci versenytársai számára is adományokat kér az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa – olvasható MTI-hez eljuttatott közleményben.

A koronavírus számtalan olyan vállalati szektort kezd tönkretenni, melyek adományaira a civilek nagyban számíthatnak, sok ember pedig elveszítette a munkáját, így a magánadományok összege is jelentősen csökkent vagy csökkenni fog a jövőben. A meglévő és új adományozókra épp ezért nagyobb szükség van, mint valaha – hívta fel a figyelmet az Alapítvány. Mint jelezték, a Burger King versenytársait promotáló felhívása megihlette őket, így ők is arra kérik az embereket, hogy 

ne feledkezzenek meg ebben a nehéz helyzetben azokról a civil szervezetekről sem, akik az Etikus Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testületének tagjai, így átláthatóan, elszámoltathatóan használják fel a hozzájuk érkező támogatásokat.

Hozzátették ugyanakkor, hogy a koronavírus-járvány miatt az SOS-ben élő gyermekek is nehéz helyzetbe kerültek, ráadásul ők egyszer már mindent elveszítettek: a szüleiket.

Hangsúlyozták, hogy az SOS Gyermekfalvak igen jelentős mértékben adományokból tartja fenn magát, így tud biztonságot adni közel 400 ott élő gyermeknek, akiket legtöbbször bántalmazás, elhanyagolás, a szülők szenvedélybetegsége vagy egyéb betegsége, halála miatt emeltek ki a családból.

Az adományra váró civil szervezetekről Facebookon közölt összegző bejegyzést az alapítvány.

(A Burger King után szabadon) mi sem kérhetünk mást, csak hogy a nehéz időkben gondoljatok a civil szervezetekre, azon...

Publiée par SOS Gyermekfalvak sur Mercredi 4 novembre 2020