Virág
0 °C
2 °C

A Jobbik a veszélyhelyzet végéig kilakoltatási moratóriumot hirdetne

2020.11.07. 12:48

A Jobbik azt javasolja, hogy a kormány azonnal vezessen be a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet végéig tartó kilakoltatási moratóriumot – mondta a párt országgyűlési képviselője a Facebookon online közvetített sajtótájékoztatón.

Z. Kárpát Dániel úgy fogalmazott, miközben a kormány az otthonteremtésről hozsannázik, a Jobbik sorra kapja a jelentéseket arról, hogy embereket elhelyezés nélkül tesznek ki az otthonukból. Kiemelte, pártja ez ellen minden formában tiltakozik és a kilakoltatási moratórium azonnali bevezetését sürgeti.

A Jobbik emellett megszüntetné a végrehajtói rendszer túlkapásait, például azt, hogy a végrehajtók töredékáron „kótyavetyéljék el” az adósok ingatlanait – mondta Z. Kárpát Dániel, aki egyúttal újra szorgalmazta, hogy az állam pótolja ki a járvány miatt kieső munkabérek nyolcvan százalékát.