Stefánia
0 °C
3 °C

Megint vérplazmadonorokat várnak

2020.11.07. 08:27

A koronavírus-fertőzésen átesett lehetséges donorok jelentkezését várja az OrthoSera kutatócsoport, hogy vérplazma-terápiával segíthessék elő a betegek eredményes kezelését. A jelenleg ismert egyik leghatásosabb eljárás hazai alkalmazásával már több mint száz embert sikerült meggyógyítani. Világszerte nő az igény a vérplazma-terápia iránt, mert ez a támogató gyógymód egyre több súlyos koronavírus-fertőzött esetében bizonyul hatékonynak. A kutatócsoportnak folyamatosan szüksége van új donorokra, mivel az általuk adott anyagból nyerhetők ki azok az antitestek, amelyek segítenek leküzdeni a vírust az emberi szervezetben – olvsható az Információs és Technológiai Minisztérium közleményében.

Ebben idézik Lacza Zsombort, az OrthoSera kutatócsoport vezetőjét, aki kiemelte, hogy felszálló ágban van a járvány, így egyre nagyobb az igény az új donorokra. Hozzátette: a plazma fagyasztva csak néhány hónapig tartható el, így az első hullámban begyűjtött mennyiség felhasználásával nagy szükség van az utánpótlásra. Donoronként egy-három egységnyi vérplazmát tudnak levenni, ami azt jelenti, hogy egy donor egy betegen tud segíteni. Csak azoknak a vérplazmája megfelelő, akik már átestek a betegségen, és a vérükben magas maradt az ellenanyag szintje – jelezte.

Vérplazmaadásra az info@orthosera.com címen vagy a +36 70 363 8768-as telefonszámon lehet jelentkezni. A vérplazma-terápia koronavírussal szembeni alkalmazásának hazai elindításához az ITM és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal nyújtott 113 millió forint támogatást.