Koronavírus adatok

2021. dec. 07.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Mária
-6 °C
4 °C

Európai egészségügyi programcsomag a közös védekezésre

DMARC20190515002
2020.11.08. 18:23

Az Európai Unió új egészségügyi programjáról számolt be Ujhelyi István, az Európai Parlament szocialista képviselője. Tájékoztatójában elmondta, a nehéz körülmények ellenére a képviselők azon dolgoznak, hogy hatékonyan tudjanak legközelebb fellépni egy hasonló kihívással szemben, mint a Covid–19-járvány. 

Az európai képviselő emlékeztetett arra, hogy az unió 27 tagállama tavasszal különböző módon reagált a vírus megjelenésére. Az országok

gyors bezárkózással, a határok lezárásával és saját egészségügyi intézkedésekkel

próbálták megfékezni a járvány terjedését. Ujhelyi István tájékoztatójában hozzátette: 

Be kellett látnunk, hogy egy komolyabb koordinációval rendelkező unió nagyobb biztonságérzetet adhat mindannyiunknak a jövőben. 

A szocialista képviselő ugyanakkor bízik abban, hogy a most létrejött programcsomaggal már hatékonyan tudnak reagálni a járvány gazdasági és szociális következményeire.

A képviselő kiemelte,

az illetékes szakbizottság tagjaként részt vett az egészségügyi programcsomag kidolgozásában, amelyről az Európai Bizottság illetékes biztosa néhány napon belül beszámol.

Az intézkedéscsomag egyik pontjaként említette, hogy

az Európai Parlament és az Európai Bizottság is azt szeretné, ha meg tudnák erősíteni a tagállamok koordinációját a mostani járványhelyzetben. 

Ujhelyi István az eddigi sikeres közös együttműködés keretében említette meg a Rescue-programot, amellyel Magyarországra kerülhet egy orvostechnikai eszközöket gyártó cég logisztikai központja. 

A szocialista képviselő kiemelte, a közös európai központi beszerzések óriásit lendítenének a járvány elleni védekezésen. 

Emellett javaslatként említette meg az uniós képviselő az

Európai Orvosi Hadtest

létrehozását is, amelynek tagjai ott tudják a feladatokat ellátni Európában, ahol éppen gócpont van. 

Problémaként említette Ujhelyi István, hogy az európai gazdaságvédelmi akcióprogram keretében igényelhető bértámogatás költségvetéséből a kormány kevés pénzt igényelt. Emiatt Magyarországon még sokan veszíthetik el munkájukat, sokan láthatják még ennek kárát.

(Borítókép: Ujhelyi István. Fotó: Mónus Márton / MTI)