A XII. kerület április óta teszteli az óvodai és az egészségügyi dolgozókat

D  VG20200514010
2020.11.09. 17:25
A fővárosi Hegyvidék önkormányzata április óta 4855 koronavírus-teszten van túl, 62 fertőzöttet találtak az oktatásban és az egészségügyben.

Miután a napokban megírtuk, hogy a II. kerületben elkezdődött az óvodai, bölcsődei és a szociális intézményekben dolgozók tesztelése, a másik budai kerülettől megtudtuk, hogy ők már az első hullám óta folyamatosan végzik a teszteket.

Áprilistól október 31-éig a Hegyvidéki Önkormányzat összesen 4855 koronavírustesztet végeztetett. Április óta 62 fő tesztje lett pozitív, főként szeptember közepe óta.

– válaszolta az Index kérdésére Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere. 

A bölcsődékben és óvodákban dolgozókon túl a tesztelésbe bevonták a gondozónőket, az újszülötteket látogató védőnőket, az otthonukból kimozdulni nem tudó betegeket ellátó szakápolókat is. Tehát a járvány kitörése óta mindazok részesei a tesztelési programnak, akik munkájuk során idősekkel, betegekkel, illetve gyermekekkel vannak napi kapcsolatban.

Szerdától, amint a kormányrendelet életbe lép, heti tesztelés lesz, egészen addig, míg a járványhelyzet indokolttá teszi

– tette hozzá a kerület vezetője.

Kapcsolódó

Pokorni Zoltán: Nem csak a hatalom, az ellenzékiség is torzítja a személyiséget

A Kétfarkú Kutya Párt elnöke személyében találta meg leghangosabb kritikusát a Hegyvidék fideszes polgármestere, aki cserébe jó viszonyt ápol Karácsony Gergellyel.

(Borítókép: Képünk illusztráció! Mintát vesznek egy férfi garatnyálkahártyájáról koronavírusteszthez a Pécsi Tudományegyetem mintavételi pontján a balatonboglári egészségügyi központban 2020. május 14-én. Fotó: Varga György / MTI)