Ferenc, Olívia
-3 °C
3 °C

Véget vetnek a blokádnak az SZFE hallgatói a járványügyi szigorítások miatt

2020.11.10. 00:45

Feladják a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) több mint két hónapja tartó blokádját az oktatási intézmény hallgatói – írja három forrásra hivatkozva a Telex. A hallgatók hétfő este szavaztak erről, hivatalosan egy kedd délután 3-kor kezdődő sajtótájékoztatón jelentik be a döntést. Azzal indokolják, hogy az Orbán Viktor által hétfőn bejelentett járványügyi szigorítások miatt elfogyott a mozgásterük, a felsőoktatási intézmények ugyanis online oktatásra állnak át,  gyülekezni nem lehet, a kollégiumokat pedig el kell hagyni.

A hallgatók szeptember 1-jén  foglalták el  az SZFE Vas utcai épületét, tiltakozásul az érdemi párbeszéd nélkül az egyetemre erőltetett , Vidnyánszky Attila vezette alapítványi kuratórium ellen. Október 1j-én blokád alá vonták  a Szentkirályi utcai épületet  is, október 17-én pedig egy kudarcot valló  kiürítési kísérlet  után  a Rákóczi úti épület  következett.

Az egyetemfoglalási hullámot az időközben kinevezett kancellár, Szarka Gábor a többi között azzal próbálta megakadályozni, hogy előre hozta az őszi szünetet és lekapcsoltatta az internetet az épületben. Az SZFE-n ennek ellenére folyt az oktatás.

Október 23-án több tízezer ember ment el az SZFE hallgatói és az oktatói melletti kiállásként tartott tüntetésre.