Koronavírus adatok

2021. dec. 08.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Mária
-6 °C
4 °C

Dúró Dóra az alkotmánymódosításról : Na, ezért kellett darálni!

2020.11.11. 13:52

Kedden derült ki, hogy az Orbán-kormány beleírná az Alaptörvénybe a keresztény nevelést, azt, hogy „az anya nő, az apa férfi”, és csak házaspárok fogadhatnak örökbe gyereket, amiről Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese a Facebookon azt írta:

Na, ezért kellett darálni!

Szerinte ezzel érték el „a homoszexuális propaganda” óvodai tiltását is.

Dúró Dóra úgy véli, eddig hiába követelték az Orbán-kormánytól azt is, hogy a homoszexuális tartalomra utaló jelzést vezessenek be a filmeknél és televíziós műsoroknál a gyermekek egészséges fejlődése érdekében, senki nem támogatta a Mi Hazánk javaslatát.

Azzal, hogy a darálós sajtótájékoztatóval a Mi Hazánk ráirányította a figyelmet erre az agresszív nyomulásra, akkora lett a társadalmi felháborodás, hogy rákényszerítettük a kormányt a cselekvésre. 

Dúró Dóra a Meseország mindenkié című mesekönyvet darálta le szeptember végén, hatalmas visszhangot keltve akciójával.  

Korábban ellenzéki politikusok is elítélték a Mi Hazánk Mozgalom akcióit, Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője úgy fogalmazott cikkünkben:

a Fidesz a saját fiókpártjával, a Mi Hazánk Mozgalom politikai akcióival szondázza a magyar társadalmat, tudni akarja, hogy mely témákra hogyan reagálnak és abban meddig mehetnek el.

A szocialista politikus szerint így tettek a hírhedt könyv darálása esetében  is. 

Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője szerint a Mi Hazánk politikai létezésének szemmel láthatóan két célja maradt:

egyrészt kimondani azt, amit a Fidesz szeretne, de nem mondhat ki, másrészt a világ dolgairól, nemzeti szuverenitásról, vagy, Dúró szavaival a »saját önrendelkezésre épített önrendelkezésről« faék egyszerűséggel gondolkodó réteget megszólítani.

Na, ezért kellett darálni: így elértük, hogy az Alaptörvénybe kerül, hogy az anya nő, az apa férfi, az állam pedig...

Közzétette: Dúró Dóra – 2020. november 11., szerda