Szijjártó: minél több forrásból minél több vakcina

2020.11.12. 20:31

A német–magyar kapcsolatok erősödésére számít Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebookon közzétett karanténnaplójának tanúsága szerint.

A miniszter úgy véli, a világjárványt követően új világrend jön létre, melyben a legfontosabb, hogy a nemzetközi együttműködés új, kölcsönös tiszteleten alapuló korszaka következzen. Szerinte továbbá meg kell szabadulni az olyan „rossz beidegződésektől”, mint „a kioktatás, a vádaskodás és egymás alaptalan támadása”.

Kapcsolódó

Szijjártó Péter: Ahogy telik az idő, egyre nehezebben viselem a karantént

A miniszter elmondta: másfél héten belül érkezik Magyarországra a koronavírus elleni orosz oltóanyagminta.

Szijjártó Péter a Magyar–Német Fórumon elmondta: Magyarországon hatezer német vállalat működik, amelyek 300 ezer embernek adnak munkát, az elmúlt évben a kereskedelmi forgalom megközelítette az 57 milliárd eurót, a Németországba irányuló magyar export pedig meghaladta a 30 milliárdot. Hozzátette, hogy az elmúlt időszakban 51 német vállalat 35 millió eurónyi támogatást kapott, amelyből 75 milliónyi beruházást hajtottak végre és megmentettek 24 ezer magyar munkahelyet.

Számíthat ránk Németország az elkövetkezendő időszakban, számíthatnak ránk német barátaink, a magyar külpolitikában és külgazdasági stratégiában is a magyar–német kapcsolatok szerepének további növelésére fogunk törekedni

– közölte a miniszter.

Heiko Maas német külügyminiszter azt mondta: az európai szolidaritás lényege az, hogy nem egyirányú utca, hiszen aki ma segít a szomszédainak, a járvány által fokozottabban érintett országoknak, az bízhat abban, hogy neki is segíteni fognak.

Arra figyelmeztetett ugyanakkor, hogy a gazdasági helyreállítás várhatóan hosszú ideig fog tartani, azonban a társadalmi kohézió biztosítása érdekében addig is olyan célokra kell koncentrálni, mint például a klímavédelem, továbbá biztosítani kell Európa digitális szuverenitását, és meg kell erősíteni Európa világban betöltött szerepét. Maas hozzátette, hogy erre egyetlen európai ország sem képes egyedül, vagyis az európai összefogás az egyetlen ígéretes kiút a válságból, és ez különösen vonatkozik Magyarországra és Németországra.

Kapcsolódó

Szijjártó Péter a fórum után Orbán Viktorral is beszélgetést folytatott. Miután a miniszterelnök humorizálva védettnek nevezte a koronavírusos külügyminisztert, a külügy vezetője elmondta, hogy az orosz vakcinával kapcsolatban állnak legjobban a tárgyalások, amelynél 92 százalékos hatékonyságot állapítottak meg. Orbán kiemelte annak fontosságát, hogy legyen többféle vakcina, mire Szijjártó hozzátette, hogy 

minél több forrásból minél több oltóanyag beszerzése a cél.

Karanténnapló - 10. nap - 4. rész Így állunk vakcina ügyben:

Publiée par Szijjártó Péter sur Jeudi 12 novembre 2020

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Biztosítás