Pikó András kigyógyult a koronavírusból, elhagyhatja a kórházat

2020.11.15. 13:38

Ma délután végre elhagyhatom a kórházat. Amennyire ez állítható egyáltalán a koronavírus fertőzés esetében: meggyógyultam. Negatív a PCR-tesztem, a CT nem mutatott már komoly elváltozást a tüdőmön, nincsenek tüneteim

– írta legújabb Facebook-bejegyzésében Pikó András.

Józsefváros polgármestere hozzátette, hálás a Szent László Kórház Covid-osztályán dolgozó orvosoknak, ápolóknak, munkatársaknak, miután látta, hogy az egyre nehezebb körülmények közt is odaadással, türelemmel és felelősséggel végzik a munkájukat.

Ahogy korábban beszámolt róla az Index, Pikó András október végén kapta el a koronavírust, ahogy akkor fogalmazott, neki a súlyosabb lefolyású koronafertőzés jutott. A VIII. kerület vezetőjét eleinte szerettei ápolták, ebben váltották őket a Szent László Kórház munkatársai.

A politikusnál eleinte tipikus, tüdőgyulladásra jellemző tünetek jelentkeztek, száraz köhögéssel, enyhe lázzal és néha elviselhetetlenségig fokozódó izomfájdalommal. Feladatait átmenetileg Szili-Darók Ildikó alpolgármester vette át.

Kapcsolódó

Kórházba került Pikó András

A politikusnak a súlyosabb lefolyású koronafertőzés jutott.